borbandi

Jobbkor nem is jöhetett volna. Sárban szerettem volna kipróbálni, pont akkor, amikor adták. Sok helyre nem mertem felmenni vele, más autójával nem vagyok én olyan. Okos ember a holnapra is gondol: ha szétrúgom az utat, szegény transporter dolga lesz nehezebb. A határokat azért megnéztük, és igazolódott: az utat még a jó terepjáró sem helyettesíti. Ismerkedni azért jó volt, örülök, hogy van ilyen.

Préselek most is éppen, már másfél hónapja. Mikor járna le a buszon a vizsga, ha nem ilyenkor. Tegnap fel is kerekedtem, hogy elintézzem a dolgot. Sokféle papírt kértek, ellenőrzés is volt. A bürokrácia fékevesztetten tombol, bölcs ember pedig tudja milyen helyzetben kell távozni. Vizsga nincs, keserűség van. Dolgozom, préselek. Továbbá örülök, hogy ilyen jól sikerült a hivatalnokok megfékezése.

Néhány hete a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület megrendezte a szokásos szüreti napokat. Idén azonban nagy újítást eszeltünk ki, és a kóstolóprogramok mellett a közönség legnagyobb meglepetésére és megelégedésére táncra perdültek a borászok. A borászfocin összeszedett térdsérülésem miatt én sajnos nem tudtam részt venni rajta, de szerencsére Árvay János írt egy kerek beszámolót a korszakalkotó eseményről.

Megvan az 5 jelölt az Év Bortermelője 2010 címre. A jelöltek közül négy közismert, hárman a Pannon Bormíves céh tagjai. Áts Károlyt is a csúcsborászok közé soroljuk, az általa jegyzett Royal Tokaj borok nagyban emelik az országimázst. A sajtóanyag azonban szerepelteti a jelöltek közt Gálné Dignisz Évát a Kiskunsági borvidékről, akiről én még sosem hallottam, és ez a kommüniké szerint súlyos mulasztás. Tájékozatlanságomat enyhítendő telefonálgattam kicsit, és már értem is. Kellett egy jelölt a nagyok (a.k.a. tömegtermelők, vagy nevezzük ahogy akarjuk) részéről is, a kompromisszum kedvéért, mert jól tudjuk: "csak békesség legyen"...

A borok és ételek harmonizálásáról az utóbbi tíz esztendőben egyre több szó esik, de a jelek szerint nem elég. Azt már sokan betéve tudják, hogy "fehér húshoz fehér bort, vörös húshoz vörös bort iszunk", s így nagyjából azzal a képpel maradnak, hogy gasztronómiailag a fehér borok és a vörösök azonos, de legalábbis hasonló súlyt képviselnek. Miközben a valóság az, hogy a fehérborok sokkal több étel méltó "elkísérésére" alkalmasak, mint a vörösborok.