borbandi

Midőn megkérdeztek egy alkalommal egy borszakértőt, hogy miből tudhatja a közember, hogy egy bor jó-e vagy sem, az illető azt a lakonikus és egyszerű választ adta, miszerint "onnan, hogy a bor jó drága". Habár a válasz első olvasatra idegesítően fölényes, lekezelő és nyegle, végső soron nem alaptalan. Mert persze, hogy a legjobb dolog egy bort úgy megvásárolni, hogy előtte megkóstoltuk. Sőt, úgy kóstoltuk, hogy már mögöttünk van néhány ezer bor megkóstolása. De ha a borok világában járatlan ember egyedül kell orientálódjon, akkor bizony az ár - egyéb, pl. egy szakértő jóbarát - híján elég jó mérce.

A sonka és a tojás jól párosítható vörösborral, és az élettani hatásait tekintve is megfelelő kísérő. Követve a világban hódító divatot próbálkozhatunk magas beltartalmú száraz fehérekkel is.

Ember tervez, Isten végez, - ez a nagy igazság a boros rendezvényekre is érvényesnek tűnik. A Komplex élményt nyújtó VinCe 2011 rendezvény mindkét napján még az előadások alatt szépen kidekoráltam a kiállítókat röviden bemutató ügyes kis füzetkét, amit kaptunk, hogy célirányosan haladjunk borkóstolással és semmiképpen se hagyjuk ki alapvető tételeket. Ehhez képest mire eljött az öt óra, már elment a kedvünk a rendezett kánontól, s inkább a pillanatnyi szeszély irányította lépteinket, s noha sikerült sok mindent abszolválni a fontos célpontok közül, végső soron a tervszerűségből nem lett semmi.

Sokszor hallom, hogy ez egy aranyérmes bor ám, kóstoljam úgy. Pedig egyedül is el tudom dönteni, hogy mi tetszik és mi nem. Mire is jó akkor a borverseny? Arra, hogy gyakoroljanak a borászok, akik a verseny zsűritagjaként egyszerre kóstolnak sok tételt. Más értelmét nem látom a dolognak.

Nem csökken a feszültség a bormarketing-pénzek körül. A borásztársadalom régóta aggodalommal figyeli a tavaly megalakított Bormarketing Bizottság működését. Úgy tűnik volt alapja, hiszen alakul a botrány, a tagok harmadát felmentették. A módszer már ismert: aki panasszal él, vagy kérdése van, annak nem kell többet jönni.