Sokszor hallom, hogy ez egy aranyérmes bor ám, kóstoljam úgy. Pedig egyedül is el tudom dönteni, hogy mi tetszik és mi nem. Mire is jó akkor a borverseny? Arra, hogy gyakoroljanak a borászok, akik a verseny zsűritagjaként egyszerre kóstolnak sok tételt. Más értelmét nem látom a dolognak.

Gyakran vállalok bírálói szerepet versenyeken, pontosan a fenti okból. Nemzetközi kitekintést szerezni rengeteg mintából egyszerre, laboratóriumi körülmények között sok energiába és pénzbe kerülne. Szoktunk ilyet csinálni magunknak, ha érdekel valami, de ha más intézi, az egyszerűbb. Borász vagyok, és ennek az éremnek másik oldala is van. Nem tartom etikusnak leszólni más nehéz munkával készített borát, úgyhogy felfelé húzok, és így általában ki is veszik az elbíráláskor a pontjaimat. A másik elv, hogy versenyre, tesztre és kóstolóra sosem adok mintát. Persze nem tilthatom meg mindenkinek, hogy benevezzen tudtomon kívül, de nem örülök, ha megteszik.

Látom a nemzetközi bírálókat, akik ezt szakmaként, megélhetésszerűen űzik. Egyik versenyen végeznek, és sokszor már repülnek is a másikra. Ehhez képest mélyen megdöbbent a tájékozatlanságuk. Nem ismerik a helyi fajtákat, talajokat, klímát, kultúrát, és adottságokat. Ezt azzal magyarázzák, hogy ők a nemzetközi objektív sztenderdet képviselik, a mérleg nyelvei. Gyakorlatilag azonban sokkal inkább a tájékozatlanságból eredő gyávaságot látom rajtuk, amikor értetlenségből lehúznak egy helyi értékeket tükröző bort, majd felpontoznak egy jóivású, ám sematikus és kozmopolita technológiai tételt, majd jellemzően átlagos, langyos, középre húzó pontszámokat adnak mindenre, amit nem látnak át, csak hogy ne derüljön ki a felkészületlenségük, ne legyen nagy a statisztikai szórás, legközelebb is meghívják őket. Szerintem ez tiszteletlenség.

Sosem értettem pontosan, mit is ér egy plecsni, ami büszkén zengi, hogy ez a bor ezen meg ezen a versenyen érmet kapott. Tényleg van olyan vevő, aki számára ismeretlen szabályok szerint lebonyolított versenyen bíráló, idegen emberek véleményére alapozva hoz döntést a polc előtt állva? Lehet, hogy idealista vagyok, de szerintem a felnőtt emberek képesek önállóan cselekedni, nem kell nekik megmondani, hogy mi a jó.

Vannak persze különböző borkategóriák. Ötezer forint fölött talán már senki nem vesz meg egy palackot csak azért, mert valaki ajánlotta. Ezért a csúcsborok készítői feleslegesen neveznek ilyen versenyekre. Ráadásul az igazi különlegességeknek a versenyek, tesztek és kóstolók nagyon veszélyes terepek, mondhatnám aknamezők. Az imént említettem, hogy a nemzetközi bírálók rettegnek a terroir-tól, azaz egyedi termőhelyi adottságoktól, és általánosságban a helyi fajtáktól. Mivel nem vették a fáradtságot megismerni őket, a világborokat viszont átlátják, eleve hátránnyal indul egy komoly európai bor. A helyi értékeket a lokális versenyeken ismerik, elvileg. De a reggel unikum - kávéval indított, régi kombinátos vezérek ítélete a libakergető falusi borversenyeken ugyan kit érdekel? Remélem senkit.

Most még ki sem tértem arra, hogy a valódi életben a döntések nem mindig tiszták. Ideológiai vagy neadjisten piszkos anyagi érdekek mentén az arctalan döntnökök gyakran elcsábulnak, és mivel általában nem nyerik el méltó büntetésüket, a korrupció dívik világunkban. Tegyük ezért fel mindig a kérdést, hogy kinek állt érdekében, ami törtét. Mondják, hogy az érmeknek van ára is. Továbbá vannak körök, ahol a kereskedelem, a magazinkiadás, sőt az érdekképviselet is annyira összefonódott, hogy alig lehet kibogozni a szálakat. Ilyen esetekben nehéz objektívnek maradni, nagy a kísértés, hogy az általunk forgalmazott borászt, a mi kutyánk kölykét helyezzük a többi elé.

Mi következik ebből? Véleményem szerint az, hogy önálló döntésekre van szükségünk. Ennek alapja pedig a tájékozottság legyen. Csúcsborok esetén a termelő vagy a márka pontos ismerete, egyszerűbb, az érték miatt kevesebb gondolkodást igénylő borok esetén pedig kontrollált információk, elfogulatlan értékítélettel rendelkező értő ismerősök ajánlása. Az utolsó előtti helyre tenném a külalakot, de még ez is többet árul el a borról, mint az éremről szóló matrica. A palack, a dugó, a kapszula legalább pontosan mutatja a termelő ízlését, és az adott tételről alkotott véleményét, a csomagolására szánt összeget és energiát.

Demeter Endre