borbandi

A borkultúra szerencsés esetben együtt fejlődik a társadalommal, annak közös kincse a nyelvvel, történelemmel, tudománnyal, művészetekkel, gasztronómiával együtt. Egy nemzet borkultúrája szerencsés történelemi körülmények között szervesen fejlődik és beépül a nemzettudatba.

A munka ünnepét munkával ünneplik azok, akiknek ezt a napot kitalálták. A szünnap értelmezhetetlen ott, ahol a Természet szabja a ritmust.

Amint a népszerű Irigy Hónaljmirigy sláger is jelzi a maga finom iróniájával, a közhiedelem a kannás (hordós, kimért, ömlesztett, de facto kannás egy szóval nem palackozott) bort valami eleve silány, kerülendő, degradáló dolognak tartja. Ha körülnézünk a piacon, és begyűjtünk 40-50 mintát az öt literes műanyaghordócskákban vagy két literes pillepalackokban árult borból, vélhető, hogy vaktesztjükön nem sok minta érné el a 70 pontot. Feltehetően a vegytani elemzés is érdekes dolgokat mutathatna ki.

Ma, 2011. április 29-én mutatja be Budapesten a Magyar Mezõgazdasági Múzeumban az új évjáratú borait a Tokaj Reneszánsz - Tokaji Nagy Borok Egyesülete.

A bor bizalmi termék. Borásztól is lehet hallani: állíthatnak teljes állásban megfigyelőt egy pincébe, akkor is csak a borász tisztessége lesz a garancia arra, hogy az kerül a palackba, ami rá van írva. Többek között ezért is érdemes belevágni a borturizmusba: az ember közvetlen közelről ismerheti meg a borok készítőjét, szerencsés esetben a nemes nedűt adó dűlőt, vagy akár a szőlőtőkéket is. S a pincészet meglátogatása után eldöntheti, hogy megbízik-e a borászban vagy sem. Így van ez a gasztronómiában is.