borbandi

A magyar kormány és Tőkés László EP-alelnök irodája szervezte azt a borbemutatót, mely a Kárpát-medence borászati egységét volt hivatott bemutatni. A kóstolón a hat magyarországi borrégió egy-egy élvonalbeli képviselője, valamint minden nagyobb elcsatolt területi egységről egy-egy arculatformáló borász mutatta be három-három borát. Az Észak-Pannóniai borrégiót Rókusfalvy Pál képviselte, a Balatoni borrégiót Jásdi István és neje, Dél Pannóniát Bock József és Tamás Róbert sommelier, a Duna borrégiót Frittman Anita, az egrit Kaló Imre s Tokajt Demeter Zoltán. Felvidékről Bott Frigyest hívták meg, aki e tájegység borászai közül talán a legmélyebben integrálódott a magyarországi boréletbe, Erdélyt nem meglepő módon Balla Géza képviselte, Délvidéket s azon belül a Szerémséget pedig Maurer Oszkár, aki idén kapta meg a Magyar borért díjat.

Idén is részt vettem a Vinagora nemzetközi borversenyen. Bevallom szívesen megyek, mert nagyon tanulságos napok ezek. Megpróbálom összefoglalni amit láttam, de mindenki megismerheti a verseny borainka javát a Vinagora Borgálán július 2-án.

A Vinagora nagy rendezvény, a nemzetközi borvesenyek közé tartozik. Az 500-nál több mintát 50-nél több, fele-fele arányban magyar és nemzetközi bíráló zsűrizte. Ennyi ember mozgatása, a kóstolás körülményeinek biztosítása, a borok hűtése, a számítástechnikai rendszer fenntartása, és még számos apróság komoly feladatot jelent a szervezőknek.

Ezúttal Pécs volt a helyszín. A magyar mediterráneumban szívesen fogadtak minket, a verseny után a villányi borászok krémje csodálatos borkóstolóval várt minket a Bock Pincében.

A bírák profik, azaz értenek hozzá. A külföldiek ahhoz, hogy repkednek egyik versenyről a másikra, és kóstolnak, a magyarok pedig egyszerűen bortermelők. A két tábor között tehát komoly a nézőpontbeli ellentét, de idén érdekes módon - legalábbis az én bizottságomban - teljesen egységes volt a vélemény, számos borra adott mindenki azonos pontot, és folyamatosan 3 ponton belül volt a szórás, egész napokon át. Szinte unalmas volt ez az összhang.

Igaz, hogy viszonylag összeszokott csapatról beszélek, hiszen nem először találkoztunk, az elnököm sem változott a múltkori alkalom óta. Az is hozzátartozik, hogy magyar bort ottlétem alatt alig kóstoltam, a világ boraival kapcsolatban pedig ezek szerint sokkal objektívebbek vagyunk, mint a sajátunkkal. A büntetőszázadban maradtam ugyanis, úgy tűnik már végleg, mert a tokajiakról azt gondolják, hogy minden természetes édesborhoz értenek, mások pedig nem annyira szeretnek ilyen bizottságokban ülni. Így rengeteg félédes, maradékcukros kontyalávalót, technológiai fehéret, és szintén uniformizált száraz vöröset kóstoltam. Nem is a borok jelentették a fő élményt.

Sok gondolat merül fel ilyenkor, a hosszú kóstolósorok alatt, amelyeket bírálat közben nem, de a délutáni beszélgetésekben viszont meg lehet vitatni a nemzetközi csapattal, és persze a magyar borász barátokkal.

Demeter Endre

Miklós Csabi meghívott, hogy ugorjak be hozzá a Vinagora borversenyről hazafelé. Voltam már nála korábban, de az nagyon szakmai út volt. Nem kellett sokat unszolnia, mert sokat kóstoltatok én is, így igazán érdekes volt látni, milyen egy móri program a vendégek szemével. Nos, nagyon jó.

Múlt csütörtökön a szekszárdi borvidék meghatározó borászatai mutatták be a Károlyi palotában 3-3 reprezentatívnak ítélt borukat, vélhetőleg a "kevesebb több" alapon. A Tokaj Reneszánsz Egyesület valamint az egri borászok szerveződései (Egri Borvidékért Alapítvány, majd Egri Bormíves Céh) jó példáján okulva lassan hagyománnyá érik a szekszárdi borvidék budapesti bemutatkozása is.

Múlt szombaton a Sofitel Hotelben a Nemzetközi Élelmiszer és Italkereskedelmi Kft (IFTD), az első számú borimportőr, közösen az Origo portállal nagyszabású borbemutató rendezvényt szervezett, ahol bele lehetett kóstolni a világ fontosabb bortermelő országainak nemes nedűibe. A parádés felhozatalú, megfizethető beugrójú rendezvényen nem alakult ki zsúfoltság, talán azért, mert ezúttal a külföldi borok kaptak hangsúlyt a Kft által forgalmazott magyar borok inkább csak jelzésértékként voltak jelen, mintegy tudósítva arról, hogy az IFTD nem feledkezik meg a honi termelőkről sem.