Múlt szombaton a Sofitel Hotelben a Nemzetközi Élelmiszer és Italkereskedelmi Kft (IFTD), az első számú borimportőr, közösen az Origo portállal nagyszabású borbemutató rendezvényt szervezett, ahol bele lehetett kóstolni a világ fontosabb bortermelő országainak nemes nedűibe. A parádés felhozatalú, megfizethető beugrójú rendezvényen nem alakult ki zsúfoltság, talán azért, mert ezúttal a külföldi borok kaptak hangsúlyt a Kft által forgalmazott magyar borok inkább csak jelzésértékként voltak jelen, mintegy tudósítva arról, hogy az IFTD nem feledkezik meg a honi termelőkről sem.

A borfogyasztásban érvényesül egyfajta szinte spontán, fél-tudatos patriotisztikus szemlélet. Világszinten. A svájciakról hivatalos, nemzetközi oktatási intézmények kurzusain is mondják félviccesen, hogy a boraik gyengék, de ők nagyon büszkék rájuk és meg is isszák őket, a franciák borsovinizmusa közismert és sorolhatnám tovább az összes egészséges nemzeti öntudattal rendelkező nációt az olaszoktól a spanyolokig. Giuseppe Vaccarini a világ egyik sommelier bajnoka úgy tesz borajánlásainak megfogalmazásakor, mintha Olaszországon kívül szinte sehol nem készítenének bort. (Lásd a „Sommelier” című, egyébként remek könyvét.) S ez így van jól. Globalizálódó, homogénesedő, a kulturális kódokat egyneműsítő korunkban kifejezetten egészséges, ha bizonyos létszférákban megmarad sajáthoz való ragaszkodás.

A magyar borrajongók többsége is elsősorban magyar bort iszik. Részben, mert ehhez jut hozzá, részben, mert ennek ismeri történetet, készítőjét, a bort adó történelmi tájat. S a viszonyítási pontok így elsősorban a magyar borok, ehhez mérjük többnyire a külföldieket. Melyeket persze meg kell kóstolni. Jó alkalom erre a Vinagora Open, egy-egy komolyabb borkurzus, pl. a WSET Advanced, egyes borfesztiválok (soha nem felejtem el: 2000-ben a Bországgyűlésen Burgenland volt a díszmeghívott, a sógorok vöröseit egyenesen katartikusnak ítéltük: gyümölcsösek, koncentráltak, sűrűek és lesimultak voltak, persze lehet, hogy nekünk volt szerencsénk vagy nagyon elején jártunk még a borral való ismerkedésnek) s persze egy-egy ilyen rendezvény, mint a „Spirit of Wine”, aminek azért adhattak volna magyar nevet is, annál is inkább, hogy a magyar közönséget célozták meg elsősorban.

Az IFTD rendezvényén képviseltette magát Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, a Loire völgye, Elzász, Languedoc, a Rhone völgye Franciaországból, az olasz borvidékek közül meg lehetett ismerkedni Szicília, Piemont, Toszkána, Veneto, Abruzzo, Puglia boraival, masszív toszkán fölény mellett (ez most elsősorban a borok számára vonatkozik, de nemcsak), s ha a két európai bornagyhatalom után a többi borvidéket is megpróbálnám felsorolni, az már szétfeszítené e kis írás kereteit. Összesen 380 bort és párlatot lehetett megkóstolni a Kft által forgalmazott 3000 nedű közül. Bemutatkoztak azon magyar borászatok is, melyeknek borait az IFTD forgalmazza. Tokajból a Barta pince és a Disznókő, Szekszárdról Pálos Miklós és a Bodri pince, Egerből Vincze Béla és a gróf Buttler borászat, Villányból Jekl és a Polgár pince, a Kunságból a Font és a Gedeon pince, Somlóról a Bogdán és a Tornai pince, Mórról a Maurus, Badacsonyból a Villa Tolnay.

Az est folyamán sikerült kb. 80 nedűt megízlelni, sok igen jó élményünk volt. Ami megmaradt, hogy a burgundiai sorokban a 25.000-30.000 forintot érő tételek tényleg kiválóak voltak, viszont a sor 5000 ftnál indult elég gyengécske borokkal. Márpedig 5000 forintért a magyar piacon egész komoly tételekhez lehet hozzájutni. Az est megszilárdította azt a meggyőződésemet, hogy a magyar élvonalbeli pincészetek világszínvonalú borokat készítenek.

A feladat „csak” annyi, hogy ezt sikerüljön „kifelé” is kommunikálni.

Vagy igyuk meg magunk a remek magyar bort. Hogy is mondta Kaló Imre, a borászok borásza? „Jöhet ide a kapitalista a pénzével, mi majd megisszuk ezt a jó bort”.

  

Dorozsmai Endre