Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Stílusosan borozni

Említettük már, hogy nem baj az, ha a bor valami más témával van összekötve. Így volt ez évezredekkel ezelőtt is, csak akkor főként szakrális funciót kapott a nemes ital. A lényeg azóta sem változott, felszabadítja a gondolatokat, és tágítja a tudatot, ezért alkalmas a kötésre. Most egy igazán nőies programot ajánlunk, ahol dizájn, művészet, smink, masszázs, és ékszer találkozik a borral, tehát lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

0 Tovább

A memória jó szűrő

Ember tervez, Isten végez, - ez a nagy igazság a boros rendezvényekre is érvényesnek tűnik. A Komplex élményt nyújtó VinCe 2011 rendezvény mindkét napján még az előadások alatt szépen kidekoráltam a kiállítókat röviden bemutató ügyes kis füzetkét, amit kaptunk, hogy célirányosan haladjunk borkóstolással és semmiképpen se hagyjuk ki alapvető tételeket. Ehhez képest mire eljött az öt óra, már elment a kedvünk a rendezett kánontól, s inkább a pillanatnyi szeszély irányította lépteinket, s noha sikerült sok mindent abszolválni a fontos célpontok közül, végső soron a tervszerűségből nem lett semmi.

0 Tovább

Tartalmas hétvége

Amikor pár hete azt írtam, hogy az Év boros megarendezvénye, a VinCE megér külön utazást Kárpát-medence bármely szegletéből a magyar fővárosba, a tavalyi rendezvényre eljutó barátaim beszámolóira valamint a meghívottak, kiállítók listájára alapoztam. Az idei esemény részvevőjeként a fenti állítást utólag is határozottan megerősíthetem.


0 Tovább
12
»

borbandi

blogavatar

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek