borbandi

A desszertekhez való viszonyulásom olyan, hogy egyik oldalról erről a műfajról vagyok hajlandó a legkönnyebben lemondani, de ugyanakkor egy jól elkészített desszert kulináris katarzist is jelent számomra. Másként fogalmazva: míg a mai magyar vendéglátás főáramának hagyományos fogásait, a halászlevet, csülök péknét, rántott borjúlábat, körömpörköltet stb. szívesen fogyasztom, nemcsak az Aranyszarvas-Mák-Kistücsök zsánerű modern átiratban, hanem a megszokott módon is, addig a main stream cukrászat zselatinos-vajkrémes-piskótás szabványprodukciói nem hoznak lázba a legcsekélyebb mértékben sem.

Az év vége felé szokás egy kicsit lazítani. Ilyenkor nem egy újság kiad egy önreflexív, könnyed hangvételű számot, tévéműsorok közreadják saját bakijaikat, divat a kabaré és mindenféle könnyű műfaj. Jómagam úgy gondoltam, hogy számba veszem néhány, a borral kapcsolatos furcsa, abszurd éttermi-pincei élményemet.

A kérdést Dorozsmai kollega dolgozata filozofikus igénnyel járta körbe, nekem csak a nehezét hagyta, hogy a desszert, azaz a bejgli minden családban felmerülő dilemmájára keressek választ. Ime tippjeim a csömör elkerülésére.

Talán még kevéssé borissza barátaink is egyetértenek abban, hogy a "nagy" borok a legszebb ünnepet is még ünnepélyesebbé tehetik. Érdemes elgondolkodni tehát azon, hogy milyen bort ajándékozzunk, illetve milyen bort igyunk az ünnepek alatt. A választás nagy mértékben egyéniség- és keresetfüggő, de azért megrajzolhatók bizonyos alapvonalak, amelyek mentén orientálódhatunk a magyar borok hál'Istennek eléggé kusza és szövevényes világában.

Tömegessé vált a visszatalálás a hagyományos készítésű termékekhez. A hétvégén a Millenárison rendezett Kézműves Magyar Ízek Vására igazán sikeres volt, annyira, hogy rá is szerveztek, magyar szokás szerint. A kiállításból keveset láttam, de mindenki azt mondta, hogy jó hangulatú, olajozott, korrekt rendezvény volt.