Tömegessé vált a visszatalálás a hagyományos készítésű termékekhez. A hétvégén a Millenárison rendezett Kézműves Magyar Ízek Vására igazán sikeres volt, annyira, hogy rá is szerveztek, magyar szokás szerint. A kiállításból keveset láttam, de mindenki azt mondta, hogy jó hangulatú, olajozott, korrekt rendezvény volt.

A szervezőknek köszönhetően végre a termékek színvonalához méltó körülményeket találtunk, minden nagyon rendben volt. Mint kiderült, az esemény a kézműves termékek kis- és nagykereskedésének biztosít promóciót, azaz nem öncélú. Úgy tűnt, hogy a számos vendég értékelte is a színvonalat, mindenki elégedettnek tűnt.

A kedves hangulatra jó példa, hogy annyi kolbászt kaptam, hogy békési rokonságom ellenére már nem tudtam megkülönböztetni őket egymástól, és életemben először kínáltak meg házi dohányból sodort cigarettával. Így szép az élet.

Demeter Endre