A bodrogkereszttúri Mindszent havi mulatság sok más pozitív kezdeményezéssel együtt a hagyományteremtés egyik szép példája. Idén második alkalommal rendezték meg s mivel egy szerencsés véletlen folytán épp Mádon tartózkodtunk, igen jó programnak kínálkozott átruccanni a szomszédságba. Persze ezúttal is bebizonyosult, hogy ha nem akarunk végigrohanni az egyes pincéken, akkor nem lehet mindent belesűríteni egy délutánba.

A bortúrát a Borecet manufaktúránál kezdtük, ahol végigkóstoltuk az eceteket, melyeket nagyon ügyesen, csepegtetővel adagoltak kiskanálba. Ez bőven elég volt az ízleléshez s nem ment kárba a masszív boráron kínált ecet. Rájöttünk arra is, hogy pillanatok alatt egész csinos összegtől meg lehet válni, ha az ember nem a kereskedelemben kapható kommersz ecet, hanem a minőségi, kézműves mellett dönt. De nem sajnálunk egy fillért sem, azóta bevetésre kerültek mind a fűszerrel ízesített (kakukkfüveset, bazsalikomosat és tárkonyosat kóstoltunk), mind a natúr ecetek, saláták és levesek ízesítésénél egyaránt. Szemben az impozáns ecetválasztékkal a salátakészítés másik alapelemével, a kiemelkedő minőségi spanyol és portugál olívaolajokkal ismerkedhettünk az Ibéria szűzei nevű cégnek köszönhetően, melynek képviselőivel egyébként a Vincén is találkoztunk. Az udvarban Balassa István borait kínálták, mi indításnak a száraz Furmintból kértünk, majd borait az Anna vendégházban kóstoltató Bott Juditnál ültünk le hosszabb időre, végigkóstolva a teljes palettát, a 2010-es huncuttól a Bott-rytiszen át a 6 puttonyos aszúig. Megerősödtünk ama hitünkben, hogy Juditék az egyik legjobb kézműves pincészetet mondhatják magukénak, amibe beleértendő az is, hogy remek fekvéseket birtokolhatnak.

Ezután a Füleky pince, ahol Bott Judit nevet szerzett magának. Itt Bodnár Sándor sajtkészítőmester kínálta termékeit meglehetősen magas áron (a sajtok legtöbbjét 5000 Ftért kilónként). Tény, ami tény, a pálpusztai jellegű mosott kérgű sajtja fenomenálisnak bizonyult, vettünk is belőle tíz dekát, ami a továbbiakban sajátos illatkaraktert adott az autónk belterének.  A 2011-es, még „tejes”, de már szinte szárazra kierjedt, intenzív illatú, délceg savú, fajtajelleges Sárgamuskotály s a száraz Furmint után itt rögtön két magas karátszámú aszút kóstoltunk a 2002-es és a 2007-es évjáratból. E két bor is kiváló érv a bor világát standardizáló, uniformizáló globalista törekvések ellen. Egy pincészet, két azonos puttonyszámú aszú, két világ. Ugyanakkor mind a kettőben ott van a borvidék meghatározó karaktere. Nemhiába írta Hamvas Béla, hogy „az egész világ tudja, hogy a hegyaljainak sehol másutt nem található díszei vannak”.

A boros programot – kihagyva sajnos a Dereszla remek nedűit és az alkalomra főzött halászlevét – a Tokaj Nobilisnál zártuk, ahol egy népzenekar vendégeskedett, kézműves sajtokat lehetett kóstolni, a pincészet kemencés kenyérlángossal kedveskedett s aki pedig komolyabb ételekre vágyott, az a Sárga borház standjánál rendelhetett különböző ízletes falatokat, a faparázson sült csirkemell szőlőmártással és krumplipürével vagy mangalicatarját bulgurral. Megerősítést nyert, hogy a barakonyi Furmint és Hárs továbbra is ott van a személyes toplistám élbolyában.

A nap záróakkordja Szarka Gyula boros előadás után a sodró erejű bodrogkeresztúri táncház volt.

Mit lehet mindezek után mondani? Jövőre is ott leszünk, de akkor már nem véletlenszerűen beesve, hanem jóelőre tervezetten.

Dorozsmai Endre