borbandi

Borral főzni népszerű dolog. A kulinárisan érzékeny közönség nagy részének felcsillan a szeme annak hallatára, hogy vörösboros pörkölt vagy fehérboros gombamártás. Jómagam mindazonáltal inkább óvatosságra intek, főleg a vörösborok esetében.

Hogy milyen a jó borlap, az bizonyos mértékig egyénfüggő, de azért fel lehet állítani egy kritériumrendszert, mely többé-kevésbé általános érvényű.

Lehet, hogy igazságtalannak tűnik egy kiválóan megszervezett, szinte kifogástalan rendezvény kapcsán bármi bíráló szót szólni, de azt azért megjegyezném, hogy szerencsés lett volna a borokat ételekhez társítani s nem a közönségre bízni, hogy mihez mit kér a pultnál. Még akkor sem, ha az érdeklődők között messze felülreprezentáltak voltak a bor-étel párosítás témájának értői vagy akár szakértői s még akkor is, ha egyes borok, mint például a Szepsy Furmint vagy Demeter Zoltán Veres Furmintja bármelyik főételt el tudta volna kísérni.

A borkultúra szerencsés esetben együtt fejlődik a társadalommal, annak közös kincse a nyelvvel, történelemmel, tudománnyal, művészetekkel, gasztronómiával együtt. Egy nemzet borkultúrája szerencsés történelemi körülmények között szervesen fejlődik és beépül a nemzettudatba.

A sonka és a tojás jól párosítható vörösborral, és az élettani hatásait tekintve is megfelelő kísérő. Követve a világban hódító divatot próbálkozhatunk magas beltartalmú száraz fehérekkel is.