Hogy milyen a jó borlap, az bizonyos mértékig egyénfüggő, de azért fel lehet állítani egy kritériumrendszert, mely többé-kevésbé általános érvényű.

Kezdjük azzal, hogy alapvető elvárás egy magyarországi vendéglővel szemben, hogy elsősorban - vagy akár kizárólag - magyar borokat szerepeltessen az itallapján. Most nem beszélek a michelin csillagra pályázó éttermekről, melyeknek nyilván szembe kell nézni egyfajta elvárás-rendszerrel, amelynek igyekeznek megfelelni. S még akkor is, ha a Michelin Kalauz szerkesztői hangsúlyozzák, hogy „csak az számít, ami a tányéron van”,  eme elvárás-rendszernek az is része, hogy a világ fontosabb borrégióiból is tartsanak néhány komolyan vehető tételt. Tény az, hogy mind a Costes, mind az Onyx borlapja parádés, igazi kincsesbánya egy borrajongó számára. Csak legyen, aki megfizeti a borok árát.

Jogos fogyasztói igény az is, hogy elsősorban az adott régió borai szerepeljenek a borlapon. Mintaadó például a Kistücsök vendéglő, mely egy sor kevéssé ismert balatoni bortermelő borát tartja, s mellettük komoly választékot a Kárpát-medence élvonalbeli, ismert és kevéssé ismert boraiból. (Az interneten a borlapot nem leltem, az viszont olvasható a honlapon, hogy több mint 300 bort tartanak, ami egy szaküzletnek is becsületére válik.) Csinos tájjellegű borlappal rendelkezik a Magita vendéglő Erdőbényén valamint az Oroszlános Tállyán. Ezutóbbi saját pincészetet is működtet.

Fontos, hogy a minél több bor kóstolható-iható legyen decire is. (Külön jó pont, ha ennél kisebb mennyiséget is lehet kóstolni, de ez nem jellemző. Hirtelen csak a Maligánt, a Prímás pincét tudom idézni, valamint a megboldogult Apetitot, ahol decinél kisebb adagot is lehet vagy lehetett kérni egy-egy tételből.) Szerencsére ma már elég jellemző, hogy több tucatnyi bort lehet kimérve kapni a középkategóriás vendéglőkben, a legjobbakban ez már egyenesen természetes.

Nem előnytelen, ha a borárak nincsenek nagyon elszállva. Bizonyára van egy szűk réteg Magyarországon is, ahol nem számít, hogy egy Landordra, egy Szárhegyre, egy Gloriara vagy egy IQ-ra 4000, 8000 vagy 12000 forintot penget ki, de az átlagfogyasztó igencsak árérzékeny. Megrögzött borivók isznak sokszor sört éttermekben a magas borárak miatt. Ma sajnos általános a kettes, kettő és feles szorzó a szaküzleti árhoz képest. A magam részéről kénytelen vagyok elfogadni ezt „normálisnak”. Akik viszont a polci ár négyszeresét-ötszörösét elkérik, azok nem alaptalanul kerülnek a kiprédikálandó hiénák listájára. Külön értékelni lehet azokat a vendéglőket, amelyek szaküzleti vagy szaküzletközeli áron kínálják a minőségi borokat. Személyes kedvencem az ár/érték arány tekintetében a soltvadkerti BGB vendéglő, mely egyes kimagasló tételeket (pl. Konyári vörös Loliense) alacsonyabb áron kínál helyben fogyasztásra, mint a Bortársaság. 

Nem tartozik szorosan a bortémához, de jogos elvárás egy  jó itallappal szemben, hogy azok, akik vezetnek, ne szoruljanak ásványvízre és ipari üdítőkre. Legyen legalább limonádé, de üdvözlendő a limonádéválaszték, házi szörpválaszték, valamint a frissen préselt gyümölcslevek palettája. (Ezutóbbi témában példás az Üllői út 456-os szám alatt található Zila kávéház, ahol nemcsak narancs-, répa- és almalevet lehet kérni, hanem görögdinnye-, sárgadinnye-, cékla- és zellerlevet is.) Elvárás továbbá az is, hogy a tömény italokból, elsősorban pálinkából is legyen egy csinos minőségi választék.

Végül, de nem utolsó sorban értékelendő, ha tartanak szódát s ha valaki annyira szomjas, hogy gyorsan meg kell igyon egy liter szomjoltó folyadékot, akkor ne fizessen egy vagyont pár üveg ásványvízért.

 Dorozsmai Endre