Már 7 éve tart a rendezvénysorozat, amellyel a magyar vendéglátás Münchausenként megpróbálta magát a hajánál fogva kihúzni a csávából. A rendezvénysorozat sikeres, a számok legalábbis azt mutatják, hogy 200 ezer embert érdekel a dolog.

A hamvazószerda utáni napon a böjt előtt utoljára alaposan be lehet lakni. Erre a hagyományra építette a Magyar Turizmis Rt. a gasztronómiai kultúra megsegítését célzó rendezvénysorozatot, amikor féláron lehet megkóstolni az éttermek kínálatát.

Személy szerint Bóné Márk barátom, a Carne di Hall séfjének művészetére voltam kíváncsi. Véleménye szerint a Torkos Csütörtök rendezvény számára pont optimális volt, hiszen a környékbeliek kíváncsiságát ki tudták elégíteni, és mód nyílt a vendégek meggyőzésére. Hozzátette azonban, hogy a teltház nehéz helyzetbe hozta, mert ő személyes igényei mentén több időt szeretett volna szánni a fogások elkészítésére.

Ezzel megfogtuk a Torkos Csütörtök hátulütőjét. Ezen a napon sok étterem telik meg, és a konyha kapacitása, főleg ha nem nagyüzemről van szó, nehezen tud illeszkedni a fokozott terheléshez. Ne gondoljuk tehát hogy biztosan ugyanazt a színvonalat kapjuk, mint egy másik napon, főleg féláron. Azt is tudjuk, hogy sok étterem nem gondolja komolyan a rendezvénysorozathoz való kapcsolódást, hallottam olyan esetekről, amikor menüvel, szűkített kínálattal várták a vendégeket ezen a napon, ami persze nem emeli, hanem rombolja a hely renoméját.

Az ötlet mindenesetre jó, és az éttermi kultúránk emelése szempontjából üdvös. A jó vendéglátó pedig meglátja benne a lehetőséget a bemutatkozásra, és a kemény munkával töltött nehéz nap után úgy fekszik le, hogy joggal bízik abban, hogy új törzsvendégeket szerzett azok közül, akiket ma degeszre etetett és itatott.

Demeter Endre