Igen kellemes élményem volt az utóbbi időben a Borjour Magnum. Tavaly és tavalyelőtt kimaradt sajnos, de idén sikerült eljutni. Persze a bőség zavaráról szólt, de azért csak sikerült rendet vágni a káoszban, elsősorban azokra a pincészetekre utaztunk, melyeket nem ismertünk.

A rendezvény hivatalosan 16 órakor kezdődött, ezt a biztonságiak nagyon komolyan vették, a közönséget nem engedték be délután négy óráig, azokat sem, akik már megvették a jegyüket. De ezzel semmi baj nincs, „ordnung muss sein”. Este kifejezetten értékeltük, hogy fél tízkor, a hivatalos záráskor nem oltották le a villanyt, nem erőszakoskodtak, s a földszinten még tíz óra után is lehetett még kóstolni.

A borfelhozatal remek volt, nem kérdezősködtünk effelől, de úgy tűnt, mintha lett volna egy ügyes preszelekció. Hibás, rossz borral nem találkoztunk, pedig, mint már jeleztem, kifejezetten kerestük az ismeretlen kis pincészeteket, a nagyok borait volt alkalmunk megismerni az elmúlt években. 119 borászat 3-3 borát lehetett megkóstolni hivatalosan, de a tényleges felhozatal alighanem meghaladta a 400 tételt, mert nem kevesen hoztak 4-5 bort a megszabott három helyett. Találkoztunk remek kis pincészetekkel, akikről soha nem hallottunk, habár olvassuk a szaksajtót és járjuk az országot felfedezési céllal.

Markáns élmény volt a Válibor pincészet 2010-es Kéknyelűje, a Skizobor 2007-es Olaszrizlingje - ezutóbbi pincészet reklámmondatán jót derültünk, mely szerint a pincészet borának „egyénisége van. Több is.” Szerettük a Molnár és fiai pincészet technológiailag korrekt reduktív tételeit, kellemes meglepetés volt a Csernyik Pince Gyöngyöstarjánról, az Olaszrizlingjük és a Roséjuk igencsak emlékezetes volt. Nagy hatást gyakoroltak ránk a szintén korábban nem ismert móri Vécsey pince borai, különösen a 2008-as Sauvignon Blanc és a 2011-es Rosé. Ott voltak a már többé-kevésbé befutott kicsik, a Szent Benedek, Kardos, Spiegelberg, Lelovits, Miklós Csabi, Karner Gábor, Szecskő Tamás, Losonci Bálint, Benedek pince és Szászi Endre. Az ő boraik hozták megszokott formájukat, akárcsak a befutott sztárok valamint jól ismert második vonal – Etyeki Kúria, Rókusfalvy pince, Debreczeni pince, Ferenczi Szőlőbirtok, Vesztergombi Ferenc és Csaba, Bősz Adrián, Balla Géza, Royal Tokaji, Kreinbacher, Figula Mihály, Ludányi József, Szőke Mátyás, Jackfall, Gere Tamás és Zsolt - nemes nedűi.

Nagy segítségemre volt e kis beszámoló megírásában az az 500 forintért megvásárolható füzetke, mely tartalmazta az összes borász elérhetőségeit, standszámát, a hivatalosan bemutatott borainak jegyzékét s minden bor megnevezése alatt volt egy kis tér a jegyzetelés számára. (Sértődés ne essék, csak azok a pincék nyertek említést a közel 120 közül, melyeknél kóstoltunk. Maga a kóstolás ilyen bőség esetében a tudatos választási törekvés dacára – az ember például igyekszik elkerülni azokat a borokat, melyeket pár napja például a Furmint Februáron már megkóstolt - mindig bír egyfajta spontaneitással, így nagyon komoly borok is szükségképpen kimaradnak.)

A Borjournak a helyszínválasztása is remek, s azon keresztül a pedagógia hatása. A rendezvényen láttunk ugyan ismerős arcokat, de ellentétben a bejáratott, bizonyos fokig exkluzív, a téma iránt intenzíven érdeklődők körében népszerűsített rendezvényekkel, itt nem kellett lépten-nyomon kezet fogni, nem volt az embernek belterjességi érzése. A már-már családias belterjesség egyébként egyéni szempontból nem rossz, sőt, de közösségi szinten nem visz előbbre, mert nem szerez új híveket a magyar bornak, ellentétben a Borjour-típusú rendezvényekkel. Pedig ez az egyik legfontosabb cél a bormarketingben: hogy a magyar emberek megigyák a magyar bort. Nem lebecsülve a külföldi értékesítést, az lenne az optimális megoldás, ha a magyar emberek garantált piacot jelentenének a minőségi magyar borok számára.

Lassan másfélévtizedes tudatos kóstolási tapasztalat után is azt mondom: életem egyik legmarkánsabb, legkellemesebb estéje volt a Borjour, ahol egyben a köpést mellőző rekordot is sikerült javítani néhány tétellel, 104-ről 109-re. De persze nem ez volt a cél. Hanem egyik oldalról a megismerés, másik oldalról az újrakóstolás, a baráti kapcsolatok ápolása, no és persze az organo-leptikai élménykavalkád.

Bónis István szabadkai bortermelő és pálinkafőző pazar birsalmapálinkájával zártunk. Jövőre is ott leszünk.