Szerintem mindenki vágyik egy jó pezsgőre, és meg is érdemli azt. Végeztem a karácsonyi szállításokkal, rengeteg mosolyt kaptam. Nem is csoda, hiszen olyasmit adtam, aminek van értelme. Hazaérve viszont ha végignézek a beérkezett ajándékok hadán, sírni tudnék azon a sok kidobott pénzen és energián, amit tökéletesen haszontalan, felesleges, sokszor giccses, és értelmetlen kacatok céges logózására költöttek.

Szerencsére egy jótevő, feltehetően értelmes cégvezető küldött egy Hungaria Extra Dry pezsgőt, ami gyakorlatilag best buy-nak számít, ár-érték aránya annyira erős, hogy néha még én is veszek, pedig tényleg keveset költök borra/pezsgőre, több annál a borász barátom. A tétellel kapcsolatban az egyetlen kifogás, hogy tudjuk, hogy a félmegoldásos transvasiée technológiával készül, ami fából vaskarika, hiszen a palackozás előtt egalizálják, szinte feleslegessé téve az egész korábbi munkát. Ez azonban nem érződik, ellentétben a számomra zavaróan sok, talán 7 gramm körüli maradékcukorral. Mindenesetre az Extra Dry jó kísérője az ünnepet megelőző fáradt estének. Köszönjük.

Az Origo évekkel ezelőtt elindított egy kezdeményezést, hogy a szerkesztőségek a behordott karácsonyi ajándékokat árverezzék el a hajléktalanok javára. Ezeken a rendezvényeken én csak a borokért vagyok felelős, gyakorlatilag becsüsként dolgozom. Mindig megdöbbenek azonban a rengeteg kacat láttán, amit ráadásul általában szerencsétlen bringásfutárok szállítottak ki a hóban, fagyban.

Javaslom tehát mindenkinek, akinek inge, hogy egy jó palack magyar bort küldjön azoknak, akiket szeret vagy legalább fontosnak tart, és ha lényegesnek látja, egy jó grafikus és gyorsnyomda segítségével tegye azt még egyedibbé, mert sokkal több örömet fog okozni vele, mint gondolná.

Demeter Endre