Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ittunk a múzeumban

A vidéki Múzeumok Éjszakáját idén nyáron június 18-án rendezték. A miskolci helyszínen a képzőművészet iránt érdeklődők mellett kicsit a borok kedvelőinek is kedveztek.

0 Tovább

Barátok közt borozni

Kevés tiszta fesztivál maradt. Amikor igaz barátok hívnak őszintén, együtt borozunk, jól érezzük magunkat a több ezer vendéggel és a szívesen invitáló borászokkal, annál kevés jobb dolog történhet. A II. Piliscsévi Pincefesztivál az ilyen rendezvények közé tartozik, ezért igazán jól éreztük magunkat. Mindenkiben szép élményeket hagyott, úgyhogy jövőre is megyünk.

2 Tovább

Kaló Imre díszpolgár lett

Szomolyán, Kaló Imre otthonában Cseresznye Fesztivál volt. A Borászok Borásza cím idei nyertesét saját pátriájában is elismerték: az esemény keretében díszpolgárrá avatták.

0 Tovább

Jól mulattunk Etyeken

Idén a szokásosnál is sikeresebb volt az Etyek Pincefesztivál. Rókusfalvy Pali a végén azt mondta, hogy körülbelül 40 ezren látogattak ki Budapest szőlőskertjébe. A barátságos jelleg az én esetemben csúcsra járt, rengeteg ismerős és barát látogatott meg, ami nagyon jól esett. A tovább gombra kattintva összefoglalok, és a Vivat Bacchus énekegyüttes videóját is megtekinthetik.

0 Tovább

Találkozzunk Etyeken!

Hétvégén rendezik az Etyek Pincefesztivált. Szívből ajánlom a rendezvényt, mert a bor lényegét fogja meg, barátságos, és emberközpontú. A részvétel meghívásos alapon működik, a helyi borászok látják vendégül a más borvidékekről érkezőket. Ezért mi szeretjük ezt a fesztivált. A közönség szempontjából is kedvező, hiszen jelen van számos minőségorientált pincészet, és sok ismerőssel, baráttal lehet találkozni a két nap alatt. Borbandiékat a Nádorkert Borházban találják azok, akik interaktivitásra vágynak.

Demeter Endre

0 Tovább

borbandi

blogavatar

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Utolsó kommentek