Érdekes lenne egy alapos közvéleménykutatást készíteni arról, hogy a borszakmán belül ki mit tart magyar bornak. Magyar bor-e a külföldi tőkével Magyarországon működő nagyobb cégek produktuma? Hát a magyar tőkével, magyar felségterületen készített technológiai tömegbor, amely semmi nem mond el a termőtájról, kizárólag a fajtáról, de még inkább a fajtaélesztőről és a komputerizált gyártási folyamatról szól? Magyar bor-e a hajdani, ezer évig Magyarországhoz tartozó területeken, a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, Őrvidéken magyar emberek által elkészített nemes nedű? Hát a magyar hagyományoknak megfelelően az említett területeken a többségi nemzet tagjai által készített bor?

Megannyi fogas kérdés, amire persze nem biztos, hogy egy közvéleménykutatás adja meg a hiteles választ, de mindenképpen érdekes látlelet lenne a szakma lelki Magyarország- illetve magyarságképéről. Ugyanezt a közvéleménykutatást meg lehet csinálni a parlamenti képviselők s általában a politikai elit körében is.

A bor kiváló eszköz a nemzeti értékek felmutatására, annak igazolására, hogy ha szét is darabolták Magyarországot bő kilencven esztendeje, de a magyar szellemi gyökérzetet, a magyar lelki egységet nem szakította szét az 1920-as békediktátum. Kifejezetten örömteli, amikor a borszakmában a szépen hangzó határok feletti integráció, a magyar egységesülés gondolatát a gyakorlatba ültetik, s apró önépítő gesztusokon keresztül valósítják meg. Nem állom meg, hogy ne idézzem azt az apró kedves tényt, hogy a Bortársaság honlapján Balla Géza borai hosszú időn keresztül a magyar borok alatt szerepeltek, aztán ki tudja milyen hatásra-tanácsra átkerültek a külföldi borok közé. Ennél is beszédesebb Csávossy Györgynek, Kovács Adorjánnak, Balla Gézának Magyar Borakadémiai tagsága, Balla Géza rendes tagsága a Pannon Bormíves Céhben vagy a Kárpát Medencei Borásztalálkozón kiadott közös nyilatkozat, melyek szép mozzanatai az össznemzetben való gondolkodásnak.

Annál is inkább furcsa, hogy a magyar EU elnökség borai között nem találunk határon túli magyar borokat.

Lehet ennek oka a hamis magyar bor-értelmezés, hiszen hogyne lenne magyar bor Maurer Oszkár, Bott Frigyes vagy Balla Géza bora, hogy csak hármat említsek, lehet oka egyfajta messze eltúlzott diplomáciai óvatosság, vagy az alaptalan kételkedés abban, hogy e borok ütik a mércét, mégis valami azt súgja nekem, hogy valójában a poszt-trianoni lelki reflexek, a sematikus gondolkodás, a szellemi tunyaság volt a tulajdonképpeni ok. Kérdés, hogy lehet-e még korrigálni a mulasztást, minden esetre jó volna a jövőben odafigyelni erre a kérdésre is.


Dorozsmai Endre