A BORszágjárás keretein belül több nagyvárosba, így Budapestre is elhozták a szervezők Somló hegyének 14 borászát, akik 3-3 bort mutattak meg az érdeklődő közönségnek. Mácsai Ilcsi ott volt a Festetics palota impozáns épületében a rendezvényen.

A program Dr. Mészáros Gabriella átfogó előadásával indult, majd személyesen is megtapasztalhattuk, megkóstolhattuk e különleges vidék borait. Bazalt-tanuhegyünk főként löszös, barna erdőtalajjal fedett takaróján savakban igencsak gazdag borok születnek. Talán ezért sem annyira közkedveltek a fogyasztók körében a somlói borok. Bevallom nekem is csak a megfelelően hozzáillesztett ételek mellett vagy alkalmakkor kerül a poharamba, mikor van rá idő és mód, hogy kinyíljon a pohárban.  Ezért is volt érdekes egy ilyen kóstolón részt venni, ahol kisebb és nagyobb pincék ugyanolyan szeretettel kínálták boraikat, hisz a cél ugyanaz volt: megmutatni az érdeklődőknek, mit is tud az ő hegyük, a vele együtt élő borász kezei alatt…

A somlói borok összetettek és ritkán fogyasztjuk belőlük a friss évjáratokat. A fahordós erjedés és érlelés teszi igazán kerekké őket. Ezért is jobb több időt adni nekik a pohárban és egy-két fokkal melegebben kóstolni, mint általában a fehérborokat szoktuk. Borászaink így az ablakkeretek közt próbálták megőrizni nekünk a boraik hőmérsékletét.

A tradicionális helyi fajták közül Furmintot kóstolhattunk szinte mindenkinél. Tokaj mellett itt készítenek a legnagyobb mennyiségben és kiemelkedő minőségben bort belőle. A tokaji borászoknak sikerült az elmúlt néhány évben a fogyasztók figyelmét felhívni erre a szőlőfajtára, így Somlón is egyre nagyobb figyelmet szentelnek neki. Ennek volt remek példája, hogy szinte minden termelőnél kóstolhattunk Furmintot és több helyen ez volt a kiemelkedő tétel.

A borvidék másik sokat telepített szőlőfajtája az Olaszrizling is ott volt több asztalon is, hisz az ásványosság nagyon jól tud állni ennek a fajtának. Juhfarkot csak néhány termelő hozott. Bár Somlóval azonosítják, nem egy könnyű fajta. Igaz, hogy kóstoltunk már pár kiemelkedő tételt, mégis úgy látom, kezd háttérbe szorulni az ismertebb, divatosabb fajtákkal szemben. A Hárslevelű tartozik még a négy legelterjedtebb, és eredetvédett fajta közé. Kimondottan érdekes, szép tételekkel találkozhattunk.  Traminivel is tudtunk barátkozni, akár 2010ből is. Érdekes, hogy mit produkál ez a fajta itt, a bazalttörmelékes borvidéken.

A színvonalas szervezéshez hozzátartozott Sándor Tamás sajtmester által kínált remek tehén és juhtejes sajtok, melyeket ő maga és néhány kollégája készítettek és jól illettek a Somlóra oly jellemző „sós” utóízű, ásványos borokhoz. Még frissen készített kávéhoz is hozzá juthatott a megfáradt kóstoló, ami nem jellemző a borkóstolókra, de a szervezők erre is gondoltak. Összességében érdekes rendezvény volt, hiszen ennyi somlói bort ritkán van szerencsénk megismerni, összehasonlítani. Szerintem születtek személyes kedvencek, nem csak nálam…

 Mácsai Ilcsi