borbandi

Múlt csütörtökön a szekszárdi borvidék meghatározó borászatai mutatták be a Károlyi palotában 3-3 reprezentatívnak ítélt borukat, vélhetőleg a "kevesebb több" alapon. A Tokaj Reneszánsz Egyesület valamint az egri borászok szerveződései (Egri Borvidékért Alapítvány, majd Egri Bormíves Céh) jó példáján okulva lassan hagyománnyá érik a szekszárdi borvidék budapesti bemutatkozása is.

Tartozik itt mindenki mindenkinek, és a szemfülesek megtalálták a piaci rést. Már a második behajtóbrigád keres meg azzal, hogy kezelné a kintlevőségeimet, azaz szüretelné a pénzem. Köszönöm, én elég jól megoldom magam is, de az ötlet aranyos, egyébként meg jellemzően magyar.

Hamarosan elárvereznek egy-egy palack kétszáz éves Juglar és Veuve Clicquot pezsgőt, amelyek egy elsüllyedt hajóról kerültek elő. Erről eszembe jutott, hogy szólok: a peszgő degorzsáláskor van a legjobb állapotban, a végleges dugózás után már nem érdemes elrakni a palackot.

A budapesti borbárok köre új egységgel bővült, amelyet a Vinoport csapata működtet. A kínálatot a hazai borok határozzák meg, amelyeket pohárra vagy üvegre is fogyaszthatnak a vendégek. Külön elviteles ár garantálja, hogy egy-egy palackért is érdemes legyen beugrani.

Amint a népszerű Irigy Hónaljmirigy sláger is jelzi a maga finom iróniájával, a közhiedelem a kannás (hordós, kimért, ömlesztett, de facto kannás egy szóval nem palackozott) bort valami eleve silány, kerülendő, degradáló dolognak tartja. Ha körülnézünk a piacon, és begyűjtünk 40-50 mintát az öt literes műanyaghordócskákban vagy két literes pillepalackokban árult borból, vélhető, hogy vaktesztjükön nem sok minta érné el a 70 pontot. Feltehetően a vegytani elemzés is érdekes dolgokat mutathatna ki.