A Borbandi blog két állandó szerzője, Dorozsmai Endre és Demeter Endre borkóstoló roadshow-t szervezett. Az első állomás Budapest, a második Arad, a harmadik pedig Temesvár volt. Mindhárom alkalmat patinás, 8-10 éves múltra visszatekintő borklub szervezte, a siker pedig messze felülmúlta a várakozásokat.

A szervezés oroszlánrészét Dorozsmai kollega vállalta magára, én a borokért voltam csak felelős. A házigazda szerepét leginkább ő, az előadóét én vállaltam. Igyekeztünk teljes és aktuális képet festeni Tokajról, azon belül Mádról, megfelelő ízélményekkel alátámasztva az elmondottakat.

A hallgatóság feszülten figyelt órákon át, ami iskolaszédelgő múltam tükrében máig nagyon meg tud lepni. A vastaps, amit a Hamvas Béla Borklub tagjaitól kaptam a prezentáció végén - állítólag a klub 10 éves fennállása alatt harmadszor - igazán zavarba hozott. Hiszen nem értettem pontosan, mert mi csak elmeséltük, hogy mivel is foglalkozunk.

Demeter Endre