Az imprinting pszichológiai szakszó, mely a korai bevésődést jelöli, az élet első szakaszában történő információfelszívást és elraktározást, mely a későbbiekben meghatározza a fajspecifikus viselkedést.

Pszichológus hallgatók imádják ezt a tételt, mert ki ne emlékezne rögtön a lényegre, miután látta fényképen az etológus Konrad Lorenzet maga mögött a kiskacsákkal, akik miután őt látták meg elsőnek a tojásból kikelve, őt vélték anyjuknak és követték később is, midőn már képesek voltak járni. Tágabb értelemben használhatjuk az imprinting kategóriáját különösebb fogalmi zavar nélkül a szociológiában, politológiában vagy akár a gasztronómiában is.

Adott műfajban a legelső élmények a legmaradandóbbak. Ki ne emlékezne első meghatározó borélményeire, az első pacalpörköltre, az első csülök péknére vagy az első fine dining estére, már ha volt ilyesmiben egyáltalán része? Számomra ilyen imprinting-szerű élmény volt kemény 17 esztendeje a Retsina-bor, amit annak dacára szeretek azóta is, hogy a legtöbb ismerősöm elhúzza rá a száját. S nemcsak a borral kevésbé foglalkozók. Midőn a Rohály Gábor és Mészáros Gabriella nevével fémjelzett WSET képzés haladó csoportjában okultam a világ borairól három és fél esztendővel ezelőtt, a görög borászat organo-leptikus illusztrációjául szolgáló Retsina a majdani borbecsüsök között egyöntetű népszerűtlenségnek örvendett. Mindenki kiöntötte, a legtöbben ki is köpték, amit tulajdonképpen minden bor vonatkozásában előír a tanrend, de ezt szerencsére nem vették nagyon komolyan az oktatók. Olyannyira nem, hogy senki nem morgott, amikor a kóstolás után megmaradt fél palack Retsinát szép lassan elszopogattam és elábrándoztam a Jorgosz tavernában eltöltött csodálatos másfél óráról.

Mert bizony volt idő, amikor ha valaki nem a Pető Gyula Ételkészítési ismeretek című tankönyve által kanonizált fősodratú magyar konyha szabványfogásait kívánta újrakóstolni (melyekkel semmi baj nincs akkor, ha képviselői nem fojtják le a kísérletezést, az újítást, a fejlődést), akkor nem sok helyre mehetett Budapesten. Rezi György Csengery utcai vendéglőjében hétvégén este lehetetlen volt helyet kapni, s előfordult, hogy az ember három-négy sikertelen próbálkozás után a megboldogult Chicagoban kötött ki, az egykori EMKE székházban.

A Jorgosz Taverna nem volt olcsó, sőt az akkori viszonyok között kemény árakra még rá is vertek 10% felszolgálási díjat, ami akkoriban egyáltalán nem volt divat. Ugyanakkor tény, hogy nagyon kellemes volt a hangulat, a zene, az ételek, kedves a kiszolgálás, és jó érzés volt a vendéglős receptkönyve alapján otthon újraalkotni a görög ízeket.

Visszatérve az imprintingre: akkor ittam először a görög ételek mellé Retsinát. Spanacopita, azaz spenótos rétes volt az asztalon, tengeri apróhal, dolmades, vagyis töltött szőlőlevél, olajbogyós nyúl, s még ki tudja mennyi ínyencség, a Retsina pedig meglehetősen jól kísérte az összes fogást.

A Restina egyébként gyantás bort jelent, hagyománya többezer éves, vélhetőleg úgy alakult ki, hogy az amforákat gyantával átitatott vászonnal tömítették a tengeri utak előtt, majd azt észlelték, hogy a bor kontaktusa a gyantával kedvező hatással van a nemes nedűre. Amint azt az André Dominé által szerkesztett és a Vince Kiadónál magyar nyelven is napvilágot látott „Bor” című enciklopédikus igényű kiadvány is elmondja, ma egyszerűen hozzáadják Savatiano vagy Rhoditis fajtákból készült borhoz az aleppói fenyőből származó gyantát, maximum 100 grammot hektoliterként. Ettől a bor sajátos karaktert kap, melyet legtöbben a penésszel asszociálnak, de ha a penész, ahogy a sajt és a tokaji bor esetében is, kaphat pozitív hangsúlyt, sőt nemesi megjelölést, úgy a Retsina penész-asszociációjú ízvilága is lehet kedves annak, aki megszereti.

Márpedig világszerte nem kevesen szerethetik, hiszen a görög bortermés 10%-át a Retsina teszi ki. Mifelénk a kereskedelemben az olcsóbb 3-4 eurós változatokat lehet kapni, többnyire a Kourtakit és Tsantalit, de az élményt ezek is visszaadják.
Nem csoda, hogy legutóbb, amikor egy görög vacsorához (töltött szőlőlevél, kapris  fetasajt, sült padlizsán, marinált hal, kalamata olajbogyó, rukkolasaláta volt terítéken) bort kerestem, az első választásom a Retsinára esett. Utána persze kóstoltunk egyebeket is, de legjobban a Retsinával estek ezek a falatok.

Dorozsmai Endre