borbandi

A demagógia azért veszélyes formája a megnyilvánulásoknak, mert felszínes közelítésben olyan, mintha igaz lenne, ugyanakkor - figyelmesen szemlélve - kiderülnek a manipulatív torzításai.

Demeter Endre "felháborodtak a szőlőtermelők" című írásáról csak azért nem mondjuk, hogy hazugságokat tartalmaz, mert hazugság csak az, amiről állítója maga is tudja, hogy nem igaz. Így csak annyit jegyeznénk meg, hogy igen sok valótlanságot tartalmaz.

Néhányat közülük ízelítőnek:

- Gágány Úr nem jogász, hanem kertészmérnök, a Kertészeti Egyetemen szerzett doktorátussal.
- A megválasztott Elnök nem a Promontorbor Zrt. borásza, hanem az Arany-Aszú Kft. ügyvezetője, egyben 12 HA-os mádi szőlőbirtokos.
- A Promontorbor Zrt. soha nem engedélyezett "egyet fizet, ketőt kap" akciót, főleg nem tokaji borokkal.
- A Promontorbor Zrt-nek nincsenek százmilliós tartozásai a termelőknek és nincs tízmilliós tartozása a hegyközségnek.

Tisztelt ex jogász úr! Szakmai ismereteit nem tudom mikor, hol és milyen színvonalon szerezte, de én, mint borász, annyira tisztában vagyok a jelenleg érvényes jogszabályokkal, hogy választársra csak hegyközségi tag jogosult, tehát jelen esetben meghatalmazást is csak a Mádi Hegyközség tagja adhatott, ugyanakkor a jog nem határozza meg, hogy kit lehet megbízni a képviselettel, ha egyébként az illető nincs eltiltva a közügyektől és nem cselekvőképtelen stb.

Nem az a kérdés, hogy ki emeli fel a kezét a szavazáson, hanem az, hogy a megbízó elvárásai szerint teszi-e!

A mádi választáson, a megválasztott elnök több mint negyven szavazattal kapott többet az ellenjelöltnél, ami tetemes különbségnek tűnik.

A választás tisztaságáról csak annyit, hogy a megválasztott elnököt többen megkörnyékezték, hogy lépjen vissza az ellenjelölt javára, és többen tették fel a kérdést, miért olyan fontos nekünk, hogy ő legyen az elnök, tették ezt az ellentábor prominens képviselői. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a magukat a mádi termelők megmentőinek tartó személyek többsége a termelőktől egy fürt szőlőt sem vásárol fel, ugyanakkor szinte alig van köztük olyan, akitől az ezerszer elátkozott Promontorbor Zrt. ne vásárolta volna fel az eladatlan, vagy - milyen érdekes több csúcsborász esetében - eladhatatlan borkészletét.

A Promontorbor Zrt-ről csak annyit, hogy az elmúlt években a Tokaji Borvidék meghatározó szereplőjévé vált mintaértékűen művelt szőlőültetvényeivel, a felhagyott szőlőterületek művelésbe-vonásával, a világörökség részét képező, elhanyagolt pincék rendbetételével.

Mint piaci szereplő természetesen szálka azoknak a szemében, akiket zavar, hogy a tokaji bor ma már nem csak a királyok bora, zavar, hogy kispénzű polgárok is koccinthatnak időnként tokaji aszúval. Őket zavarja az is, hogy a mádi hegyközség tagjai - és ezt hangsúlyozni kell - a mádi hegyközség regisztrált tagjai, és nem bérszavazók, egy szakmailag képzett, a termelők és a hegyközség érdekeit mindenkivel szemben képviselő elnököt választottak, demokratikus szavazáson. Aki ezt nem tartja tiszteletben, az a demokrácia létjogosultságát kérdőjelezi meg.

Budapest, 2010. szeptember 17.

Dr. Gágány Tibor      
Promontorbor Zrt. vezérigazgató 

Deák Lajos
Főborász

Az új kormány gazdasági programjából a többség minden bizonnyal egyetlen pontra emlékszik. Ez a saját fogyasztásra szánt pálinkafőzés liberalizálása. Gesztus ez, amely arra enged következtetni, hogy végre felnőtt embernek kezel minket az állam, és a bújtatott sarcok és értelmetlen adminisztráció sötét alagútjának végén mégis van fény. Üdvözlet tehát az új szabályozásnak, remélem, hogy további intézkedések követik majd a mostanit, nevesül a bor végre kikerül a jövedéki termékek köréből, és eltörlik a magyar gasztronómiai kultúrát fojtogató zéró toleranciát is.

Komoly lobbitevékenység eredménye az, hogy Magyarországon egészen eddig el volt lehetetlenítve az egyik hungarikum, a pálinka otthoni készítése. Egy közismert parókás úr valószínűleg ezért ült be a Magyar Országgyűlésbe a rendszerváltáskor. Sikerült is elérnie, hogy negyven millió forint vámhatósági kaucióval, szörnyen magas adóval, és kemény adminisztrációs terhekkel fenyegessék azokat, akik lepárlással szeretnének foglalkozni. Hosszú időre el is vették az emberek kedvét a dologtól. Maradt továbbra is a házi főzés, mint gyermekkoromban, a szocializmusban, a jövedéki bűncselekmény pallosát lengetve mindazok fölött, akik vették a bátorságot apáik hagyományainak fenntartásához. Az államokra persze világszerte jellemző, hogy megtartották a szesz és a dohány extra adóztatásának előjogát, amit a törvény teljes szigorával biztosítottak be. A népnyúzás kronológiája azonban jóval hosszabb dolgozat tárgya lenne.

A történet persze virtuális, hiszen aki főzni akart az eddig is megtette, adó az államkasszába nem folyt be ebből. A saját célra történő bérfőzetés létezett, csináltuk mi is, és fel is voltunk háborodva rendesen, amikor a végösszegben láttuk, hogy milyen sokat fizetünk azért az államnak, hogy legálisan készítsük el a saját alapanyagunkból, magunk és barátaink által gondosan készített cefréből, valóban ingyenes alapon és becsületesen elfogyasztott pár liter pálinkánkat.

A főzdék izgulnak. Azt mondják, hogy most boldog-boldogtalan próbálkozhat, és a sok milliós befektetésük nem térül meg. Szerintem tévednek, mert eddig az 1200 forint literenkénti főzési díjból kb. 300 maradt náluk, 400-at viszont örömmel fizetek majd a zsebükbe, hiszen az az eddigi költségem harmada lesz. Arról nem is beszélve, hogy a gyümölcs lelkét csak hatalmas tapasztalattal lehet kivonni, szerintem nem sokan fogunk vesződni egy új szakma kitanulásával. Ilyen kicsiben nincs értelme, továbbra is a szakemberre bízzuk majd a dolgot.

A szeszlobbi lázad persze a leginkább, hiszen ez az intézkedés az ő piacukat sújtja leginkább. A legalja, a lélek- és egészségromboló féldecis kiszerelésű üvegcsék eltűnni nem fognak, de nagyon sok olyan városi barátom van, aki foglalkozik azzal, hogy rendes szittyót igyon. Szerintem fel fogják kutatni a vidéki rokonaikat, barátaikat, és valami összevásárolt, helyben erjesztett cefréből össze fognak hozni a főzdék segítségével egy olyan pálinkát, ami tiszta, korrekt, és a sajátjuknak nevezhető. Ezzel erősödhet a belföldi turizmus, a város és vidék újraegyesítése, a hagyományok őrzése, és még rengeteg olyan szép és nemes folyamat, amelyek előre vihetik a közösséget.

A magyar pálinka minősége szempontjából is üdvözlendő az új szabály. Hektoliter-fokban szabja meg ugyanis a jogalkotó a mennyiséget, ami azt jelenti, hogy 100 liter 43 százalék alkohollal rendelkező pálinkát főzhet/főzethet egy ember. A készítési költség csökkenni fog literre vetítve, az összes mennyiség viszont adott. Így már nincs sok értelme erősebbre, "kerítésszaggatóra" párolni, jobb ha szívesen isszuk meg a pálinkánkat. A kvótát pedig minél jobb minőségű cefrék készítésével érdemes kihasználni, ráadásul a gyümölcs olcsó manapság.

Demeter Endre 

Országszerte beszélgetek szőlészekkel, és mindenki azt modja, hogy a határon vagyunk. Egyetlen kiadós eső elég ahhoz, hogy a termés fele használhatatlanná váljon, és már nem is tehetünk semmit, csak várunk és reménykedünk. Találkoztam olyan szőlésszel, aki nyár közepe óta nyugtatókkal él.

Sokfelé elkezdték már a szüretet, a korai fajtákkal, a muskotályos szőlőkkel, vagy a könnyebb vörösborok alapanyagaival. Nincs is mire várniuk, aki tud, szedjen. Az északibb borvidékeken, illetve a késői érésű, nemes borszőlőfajták esetén azonban egyszerűen lehetetlen a szüret, mert az érettség több héttel marad el az átlagostól. Régi szabály márpedig, hogy éretlen szőlőből csak zöld és húzós savú, gyenge, rövid borok lesznek.

A rossz évjárat a drága - mondta egyszer az ifjabbik Szepsy István. A sok csapadék kedvez a betegségeknek és a gyomok növekedésének. A magasabb költség mellett pedig legjobb esetben is csak átlagos borokat lehet készíteni, alacsonyabb fogyasztói áron.

A HNT szeptemberi termésbecslésében kifejti, hogy a mustfok két fokkal marad el a tavalyitól. A szaktárca erre engedélyt kért Brüsszeltől, hogy a szokásostól eltérően engedélyezzék a mustfok ilyen mértékű emelését. Véleményem szerint azonban nem ez a szaktárca feladata. A must cukrozása és a bor sűrítményezése egyszerűen nem egyeztethető össze a Magyarország adottságainak megfelelő magas minőségű borkészítéssel. A szaktárca feladata az lenne, hogy a hozzá tartozó Agrármarketing Centrum segítségével végre megfelelő országos bormarketinget fejtsünk ki, és akkor talán rendes áron lehetne eladni azokat a hatalmas készleteket, amelyek a pincék mélyén vannak. 

Demeter Endre

Még egészséges a szőlő, fel is készültünk a szüretre, átrendeztük a feldolgozót, elmostunk minden hordót, tartályt, csövet, és várunk a napsütésre, az érésre. Tenni már nem sokat tudunk az ügyért, úgyhogy próbálunk nem is idegeskedni az esőn, de azért tudjuk, hogy nagy a tét. Az évi szokásos csapadékmennyiség háromszorosa, 1500 milliméter esett eddig, ami alaposan megnehezítette a munkát. A növényvédelemre, azaz permetezésre jóval többet kellett költeni a szokásosnál, és egész évben aggódtunk, hogy mikor tudunk egyáltalán rámenni az ázott talajra. Egyszer már helikopteres permetezést is rendeltünk, ám a gép hengerfejes lett, viszont szerencsére felszáradt a föld.

Az eső egyébként is drága dolog, mert a borfesztiválok és bemutatók is gyengén sikerülnek, otthon maradnak a drága vendégek, akiknek meg kellene inni a készleteket. Az Etyek Pincefesztivált elmosta az eső, a Várban is nagyon panaszkodott mindenki. Pénteken egy budapesti szórakozóhelyen voltam kóstoltatni fiatal borászokkal, de a koncertet az eső miatt más helyiségbe tették, mi pedig a vendégsereg távol maradása miatt jobb híján egymást szórakoztattuk. A baj csak az volt, hogy a helypénzt az odavitt, majd a végén megmaradt palackok közti különbségből számolták ki a szervezők, úgyhogy nem volt az évszázad üzlete. Viszont legalább jól szórakoztunk.

Demeter Endre

Rohályéknak múlhatatlan érdemei vannak a magyar bornyelv megalapításában úgy, hogy még sosem mondtak rosszat borról. A lőre náluk érdekes vagy egyedi, az ecetet pedig nem kiemelkedő tételként írják le. Most úgy tűnik azonban, hogy megunták ezt, és úgy döntöttek, hogy nem szerepeltetnek minden beküldött bort a kiadványba, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően válogatnak. Teszik ezt arra hivatkozva, hogy igen megszaporodtak a jó minőségű borok hazánkban, és a könyv terjeldelme korlátos. Ez igaz is, de más részről a házaspártól megszokott szokásos bölcs és udvarias megfogalmazásként is felfogható.

Az eredmény egy olyan kiadvány, ami az eddigi igényességgel, továbbra is komoly formátummal, de nyilván a sallangtól mentesülve koncentráltabban tud beszámolni a minőségorientált magyar borászat aktuális helyzetéről, állapotáról.

A tizenhatodik évfolyam továbbra is a teljes objektivitást és a nagy fokú szakértelmet tükrözi. A túrák és fesztiválok során igen hasznos pince- és borleírások mellett tartalmaz fogalomtárat, évjáratértékelést és összefoglalót a történésekről, ami abban segít, hogy boros körökben ne csak nézzünk, mint hal a szatyorban.

Sok mindent láttam már ex-jogászként tárgyalótermekben, ex-gazdasági újságíróként irodákban, magyar állampolgárként pedig tényleg edzettnek tartom magam, de ez az eset olyan nyilvánvalóan kicsavarta és két vállra fektette a jogrendszerünket, hogy kijenelthetem: nem Európában, hanem a Vadkeleten lakom.

Történt mindez ugyanis BAZ Megyében. Itt van a Tokaji borvidék, a világörökség része. Szőlőtermesztési és borkészítési kultúrája miatt vált érdemessé erre a kitüntető címre. Működik itt azonban egy Promontorbor Zrt. nevű cég, amely vidáman él ebből a becses névből, és vissza is él vele. Ők készítik/csinálják ugyanis a teszkóakciós egyet fizet kettőt kap tokaji borokat ócsóért. A szőlőtermelők felé a 2008-as szüret óta vannak százmilliós adósságaik, a hegyközségnek tizenmillióval tartoznak, miközben a madarasteszkós cimborám azt mondja, hogy néha heti nyolc kamion is begördül tőlük a logisztikai központba. Ennek a cégnek a borásza a mádi hegyközség elnöke.

A hegyközség hungarikum, sajátságosan magyar jogintézmény. Köztestület, tanultuk az egyetemen, mindkettőn, a jogin és az élelmiszeriparin is. Az elvi függetlenség, önkormányzás azonban már a szabályok lefektetésénél el lett szúrva, hiszen meghatalmazással bárki, akinek egy tőke szőlője sincs, szavazhat a közös ügyekben. Ezzel csúnyán vissza is élt tegnap a vezér, Gágány úr, aki egyébként szintén jogász...

A mádi szőlőtermelők, azt gondolom jogosan vannak felháborodva azon a tényen, hogy a Promontor úgy működik a községben, hogy nem fizeti ki az embereket. Minden hegyközségi szavazáskor meg kell hallgatnunk Gágány úr hasbeszédét, közgazgasági kioktatását hol a világválságról, hol a nemzetközi helyzet fokozódásáról, avagy a tárgyalásainak fényes kilátásairól. Ami a mellettem ülők kapához, és kaszához szokott kérges kezének láttán, mitagadás, bátor tett.

Most azonban szerintem túllépte a határt. Napirenden kívüli, elvileg kampánybeszédében, majd az utána felszólaló borászának hozzászólásában megfricskázta alapanyagtermelőit, egyetlen - egyébként igaztalan - érvént felhozva, hogy ő az egyetlen felvásárló, az egyetlen megoldás. A jogászi bravúr pedig az volt, hogy a rendszer kiskapuját kihasználva, a település akaratával szemben, kapcsolatainak megmozgatásával összeszedett annyi szavazót, akik meg tudták változtatni a mádi emberek egyöntetű akaratát, és hatalomban hagyták a cég elöljáróját.

A szavazók nyilvánvaló többsége a választás végeredményének kihirdetése után elhagyta a termet. A mádiak lógó orral mentek haza, míg a megfenygetett, illetve a szomszédos kocsmában ingyen itatott bérszavazók ünnepeltek a mádi kultúrházban. Ünnepelték azt, hogy továbbra sem lesznek felújítva a szőlőutak, nem lesz semmi változás, és az emberek ezután sem kapják meg jogos jussukat.

A mádiaknak több ügyvéd ajánlotta fel segítségét, ahogy számos segítőnk akadt korábban a szerencsi erőmű ügyében is. Komoly erők mozdultak meg tehát az ügyben. A csúcsminőségű tokaji bornak ugyanis számos rajongója van, akik felelősséget éreznek a borvidék sorsa iránt.

Demeter Endre

A fesztivált 30 éve rendezik egy középkori vásár hagyományát felidézve. A Mastrogiurato-nak nevezett választott városi elöljáró a vásár idejére teljhatalmat, pallosjogot, és ennek végrehajtásához két hadsereget kapott, ami a korszak legbiztonságosabbjává, így legnagyobbjává tette a lancianoi vásárt, szívesen járt oda mindenki. Ennek is van tanulsága a mai időkben, de a legfontosabb tapasztalatom mégis az, hogy a sok hiteltelen és lehúzós fesztivál mellett létezik jó példa, normális út is, ami nem is tűnik kivitelezhetetlennek.

Fantasztikus érzés egy középkori fesztivál közegét átélni, időutazás során egy más kor részévé válni, benne élni. Látni, hallani, érezni, szagolni egy teljesen hiteles egészt, ami pont olyan, mint akkor volt. Ez a korszak végtelen nyugalommal és kiegyensúlyozottsággal tölti el a zaklatott modern lelket, hiszen nagyon emberi és európai. Ezt egyébként jóval kevesebb utazással mindenki átélheti Európa egyik legszínvonalasabb és legelismertebb fesztiválján, a visegrádi Palotajátékokon nyaranta.

Tavaly csak ámultam és bámultam, őszinte, gyermeki csodálattal és áhítattal figyelve a misztériumjátékok unikornisait, tündérkirálynőit és szatíroszait, a zázlósokat, a táncosokat, a dobok pergését, a harsonák hangját, a csaták zaját, a fegyverek és a páncélok csörgését. Idén azonban sokat beszélgettem a borom mellett a német csapat vezetőivel és az egyik olasz mutatványos és zenész csoport dudásával, és végre megértettem, hogy ez a dolog nem csak szép és jó, de a világban divatos és működőképes is. Olasz és Németországban se szeri se száma a kisebb-nagyobb középkori vígasságoknak, szinte minden napra jutna egy. A nagy okosság pedig: még a falusi fesztiválokat, szüreti napokat is igyekeznek ilyenné alakítani, mert látványos, mert hiteles és mert az emberek jól érzik magukat ilyen környezetben.

Átgondoltam gyorsan a magyarországi helyzetet: a vállalhatatlan, igénytelenségben és delíriumban tobzódó, ám mindenütt kötelező falusi napjainkat, és a teljesen érthetetlen módon, erőltetetten jazz-re épített bor- és pálinkafesztiváljainkat. Az egyéb főző, gasztro, kínai bóvlit áruló, kultúrált szórakozást csak ígérő népünnepélyt most nem is elemezném.

Látszólag különböznek, mégis alapvető közös tulajdonságuk, hogy ezeken semmi sincs ingyen, és a szolgáltatás színvonalához képest bicskanyitogatóan drágák. Koncepció, mögöttes gondolat nincs, így az arculat sem alakulhat ki. A kultúrált, színvonalas családi szórakozásnak tehát lőttek. De van megoldás: tisztelt szervezők, önkormányzatok, döntéshozók, kompetensek! Tesség átgondolni, hogyan térhetnénk vissza a középkorba!

Demeter Endre

Kitűnő, tiszta ízű, egészen feszes és fegyelmezett boraik régóta a figyelem középpontjában vannak. A címke és a design büszkén hirdeti a 996-os alapítást, ami valóban különleges, én is odaírnám. A helyzet azonban az, hogy a borkészítés a kommunizmus évtizedeiben szünetelt, államosítás miatt. A 2003-as újjáélesztést a bölcs barátok profikra bízták. A borászat, a szőlők, így közvetve a borok is a 2004-ben elhunyt világhírű magyar borász, Gál Tibor szakértelmét dícsérik. A főborász, Liptai Zsolt is az ő tanítványa volt, tehát a működést is alaposan bebiztosította. Az elmúlt hét év munkájának eredménye meg is lett, a pincészet megkapta a gazdaság teljesítményét elismerő legnagyobb elismerést, az "Év Pincészete" címet, amelyet 2002-ben alapított a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Borakadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége.

Liptai Zsolt értékelése szerint a cím egy visszajelzés, miszerint a borászat jó irányba halad. A pannonhalmi borvidék arculatát szeretnék bemutatni, és most úgy tűnik, hogy fáradozásuknak volt értelme. Véleménye szerint minden olyan pincészet megkaphatja ezt a díjat, aki felkészültsége folytán tartósan jó borokat készít. A fejlődés az apátsági pincészet esetében folyamatos, jelenleg az út kétharmadánál járnak. A palackszám folyamatosan emelkedik, 2013-ra érik majd el a 300 ezer palackot. A termesztés és technológia tudatos tervezéskor fontos volt a nemzetközileg is versenyképes ár-érték arány, amely sikerének bizonyítéka, hogy a 15-20 százalékos export-arányt folyamatosan tudják tartani. Az elmúlt hét évben folyamatos kísérletezés és odafigyelés mellett lassan kikristályosodik a struktúra: az 50 hektárnyi termő ültetvény harmada kékszőlő, amelyből a pinot noir fajta kapja a legnagyobb hangsúlyt. A fehér szőlők között a rajnai rizling élvez prioritást, és szerepel 20 százalékos aránnyal. A fajta termésének legjavából kiemelt bort is készítenek - szerzetesrendi áthallással - Prior néven. 

Demeter Endre

A sommelier a magas szintű gasztronómia egyik frontharcosa. Ő találkozik a vendéggel, és neki nyílik módja a borkultúrára és az étel-ital párosításra való nevelésre. Értelemszerűen mindezt bölcsen, elegánsan és finoman teszi. Feladata sokrétű, nem egyszerűen italos pincér, hanem a pince ura és mestere, a készletek rendezője, valamint a vendégek szórakoztatója és oktatója egyben.

Az étel és a hozzá fogyasztott ital harmóniája igen fontos dolog. Az étel ízeit kiemelheti a bor és fordítva, de létrejöhet harmadik, közös íz, mégpedig olyan, amelyet más módon nem lehet elérni, tehát megismételhetetlen élményben részesítheti vendégét egy igazi sommelier.

Magyarország éttermi kultúrájáról mindannyiunknak van véleménye. A régi rossz beidegződések máig élnek, találkoztunk már a dörzsölt zsebelő vendéglátós archetípusával, aki szerint a vendégnek véletlenül sincs igaza. Nem sokkal jobb a modern változat, a teljesen dilettáns újgazdag sem, aki a barátnőnek vett a városi terepjáró mellé egy éttermet is mókából, és el sem tudja képzelni milyen a szakma iránti alázat, és miért kellene egyáltalán borhoz értő kollega a pályára. Majd a nagykereskedő kinyomtatja a borlapot, hozza a borhűtőt, esetleg még fizet is szerződéskötéskor. Ez persze az árakon és a választékon meg is fog látszani, de ezt már nem mindenki látja át.

Egyre több vendég akad azonban, aki egy nagykereskedői itallap láttán inkább nem is kér bort, és bátran jelzi azt a spórolós vezetés felé, hogy elférne a helyen egy önálló döntésekre képes sommelier, mert a világ más részein bizonyos árszínvonal és kategória esetén ez már elengedhetetlen. Ezt sok étterem meg is fogadta, és szerencsére szépen szaporodnak az üdítő példák is.

A sommelier szó jelentését egyre kevésbé kell elmagyarázni, és a szakmai élet is pezseg. Múlhatatlan érdemei vannak ebben a Magyar Sommelier Szövetségnek, és annak a lelkes csapatnak, akik az évek során, a nehézségek ellenére sem csüggedtek, és életben tartották a szakmán belüli kommunikációt és a fejlődést generáló bajnokságot is, 2010 augusztus 26-27-én immár a 17. alkalommal. Mivel a korábbi szervezőknek már nem volt lehetősége a lebonyolításhoz, a sikereiről méltán híres soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. sietett a szakma segítségére és vállalta a rendezést, nyilván hazai pályán, Sopronban.

Az idei győztes Cseke Gábor lett, aki 2007 óta az Egyesült Királyságban a Surrey-beli Hotel Great Fosters sommelier-je. Vendéglátóipari végzettségű, a londoni Wine and Spirit Education Trust diplomakurzusának végzős hallgatója. Korábban már volt második helyezett is (fenti kép 2004-ből), így mindenképpen jó esélyekkel indult. Ezzel a győzelemmel megszerezte a jogot arra, hogy a novemberben, Strasbourgban megrendezésre kerülő európa bajnokságon ő képviselje hazánkat.

Az előző bajnokot, a mostani verseny fő szervezőjét, Lukács Szabolcsot a rendezvény lebonyolításáról kérdeztem. Véleménye szerint annyira pozitívak voltak a viszajelzések, hogy már csak ezért is érdemes volt.  Nem titkolta el azt sem, hogy a sikeren felbuzdulva jövőre egy közép-európai bajnokságot szeretnének rendezni a környező országok szövetségeivel együttműködve. Magyar bajnokság így csak két évente lenne. Persze megkérdeztem, hogy nem akart-e inkább indulni. Szabolcs azt mondta, hogy a versenyt nézve elfogta a vágy, szívesen ott lett volna indulóként is, de most más feladata volt.

A megmérettetésen induló sommelier-knek komoly, nemzetközi szintű követelményeknek kellett megfelelniük. Az elődöntőben 90 perc alatt előbb egy 25 kérdésből álló tesztet kell kitölteni, 2 párlatot felismerni (származási hely, fajta, márka), valamint 2 bort írásban részletesen jellemezni. A gyakorlati feladatok során egy bort dekantálni kellett, majd a poharakba töltött bort egy választott idegen nyelven le kellett írni. A döntőben a színpadon berendezett kvázi-étteremben helyzetgyakorlat-szerűen kellett helyt állni.

A versenyző éttermi szituációban, mint az étterem fősommelier-je fogadta a vendégeket, akik "nem beszéltek magyarul", tehát angolul kellett pezsgőt ajánlani és felszolgálni nekik. A továbbiakban adott ételsorhoz italsort kellett ajánlani, az italok között szerepelnie kellett három külföldi tételnek is. Ezután bort kellett dekantálni a következő asztalnál, ezt egy hibás borlap szóban történő kijavítása követte, majd felkészülés nélkül, az igen nagyszámú néző előtt rögtönözve kellett 3 bort 5 párlatot minél pontosabban leírni-felismerni.

Ezt szivargyújtás követte, majd a három döntősnek egyszerre egy 1,5 literes palack Moet et Chandon pezsgőt kellett kitöltenie 12 pezsgőpohárba úgy, hogy ne maradjon a palackban illetve hogy minden pohárba ugyanannyi jusson. A 3 versenyző az utolsó számot kivéve egymás után szerepelt. A döntőn a versenyzőknek a rendelkezésre álló tiszta idő 50 perc volt, amely a feladatonként meghatározott időkorlátokból adódódott össze. Mindhárom versenyző munkájáról videofelvétel készült a zsűri munkájának megkönnyítésére, a nézők így nemcsak a nézőtérről, hanem a vászonra kivetített közelképen kinagyítva is követhették a versenyzők mozdulatait. Ritkán látni ilyen jól szervezett, gördülékeny és látványos bor-gasztronómiai rendezvényt. Gratulálok a győztesnek, az indulóknak és a szervezőknek is.

Demeter Endre