A borászok elégedetlenek voltak a borfesztivál látogatottságával. A rossz idő otthon tartotta az embereket, a helypénzt azonban így is le kellett szurkolni. A természeti kockázat a borászokat tehát nem csak a szőlőben, de a fesztiválokon is érinti.



A borfesztivál vidám dolog, szüret táján, ősz elején szinte kötelező programmá vált az utóbbi években. Ez jól is van így. A borászoknak azonban ez nem annyira jó üzlet, mint azt sokan gondolják, a látszat ebben az esetben is csal. Pozitív szaldóval talán kétszer zártam, csakis meghívásos rendezvényen, ahol nem kell fizetni a részvételért. A kiállítókra rótt helypénz ugyanis szinte kitermelhetetlen, főleg ha még esik is.

A Budai Vár a legfontosabb fesztivál színhelye, szinte intézménnyé vált. Sokan azonban több éve nem járnak fel, mert zavarja őket a tömeg és az éhség. Európában nem szokás a borsos beugró után pár lépéssel újból levenni az embert, mint a kabátot. Azt is észrevették már, hogy itt önkormányzati és állami támogatás is van, és az eseményt nagy cégek szponzorálják.

Gondolom nem sok fesztiválra hívnak meg mostanában, de az sem baj. Nem szándékozom ugyanis részt venni az emberek megkopasztásában. Át kell alakítani a rendszert, mert ez a világ minden táján sokkal korrektebbül működik.