borbandi

Nemrégiben megválasztották a 2010-es "Év bortermelőjét" Légli Ottó személyében, aki bizony már rég megérdemelte ez a díjat, nem véletlen, hogy hét ízben is ott volt a legtöbb jelölést kapott ötös-fogatban. Most azonban nem erről szeretnék szólni, hanem magáról a díjról, annak értelméről, hasznosságáról.

A helyzet az, hogy nincs olyan kitüntetés, olyan díj, kezdve a Nobel-díjtól az Oscar-díjon keresztül a Michelin-csillagokig, amit ne vitatnának sokan, miközben az adott szakma számára de facto rangot jelentenek, a közönségnek pedig eligazodási pontot. Lehetne sorolni, hogy ki mindenki érdemelte volna meg hamarabb (pl. Szepsy István) vagy netán később (szerintem például Figula pincészet a díj elnyerése után jelentkezett olyan borokkal, amelyek alapján méltóvá váltak a kitüntetéshez, miközben Légli Ottó már 2000-ben a dél-balatoni borvidék egyik, ha nem "a" legjobbja volt s addig azon a borvidéken soha nem ismert koncentrációjú borokkal örvendeztette meg a borfogyasztó közönséget), de a lényeg az, hogy mindeddig érdemtelen nem kapta meg eme elismerést.

Vagyis lehet, hogy nem mindenki kapta meg, aki egyébként kiérdemelte volna (elég csak az idei jelöltek névsorára vetni egy pillantást, közöttük többen is "megértek" már rég e díj átvételére), de az is biztos, hogy e titulus birtoklása egyfajta minőségi garanciát jelent a laikus fogyasztónak. Márpedig ilyen igazodási pontokra nagy szükség van.

Ezért fontos intézmény a Mészáros-Rohály szerzőpáros által szerkesztett Borkalauz, a 7x7, a borszaklapok tesztjei, ezért fontos még a Népszabadság TOP 50-je is, tudván tudva, hogy "objektív" TOP 50-et egyszerűen nem lehet megalkotni, mivel nincs abszolút mérce. Ahogy a Mona Lisát nem lehet objektíve összemérni Csontváry Magányos cédrusával, vagy az Andalúziai kutyát a Solarissal úgy aligha lehet százas skálán objektíve versenyeztetni mondjuk a Szepsy cuveét a Konyári János által megalkotott Pávával vagy Demeter Zoltán Lapis Furmintjával.

Maradjunk annyiban, hogy jó, hogy van Borakadémia, akkor is, ha nem mindenki a tagja, akinek ott helye lenne s jó, hogy van egy "Év bortermelője" cím, amelyre odafigyel a média. Annál is inkább, mert nagy szükség van kommunikációs csomópontokra, melyek a köz figyelmét felhívják a magyar borokra, nem elég ehhez a rétegsajtóként működő tucatnyi borszaklap, nem elég a megannyi borfesztivál, kellenek azok az elismerések, melyek ránkzúduló az információs dömpingben a borra irányítják a média "megacsatornáin" keresztül közérdeklődést.

S persze gratulálunk az idei győztesnek, aki igazán jó csapatba került.

Dorozsmai Endre