borbandi

Örömteli jelenség volt a kétezres évek elején, amikor ún. borvendéglők nyitottak egyre-másra a székesfővárosban. Borlabor, Borbíróság, majd a Maligán, hogy most a tiszavirág-életű borbárocskákat ne említsem. (A Maligán az első sikeres évek után botladozni kezdett, bezárt, újranyitott, most megint kitárta kapuit, kívánjunk neki sok sikert, mert megérdemli.) E helyek palettáját színesítik a borászok által névvel vállalt vendéglők, a Bock, a Ráspi s legújabban a borász sillerjének fantázianevét idéző Fuchsli, mely egyelőre a gasztronómia síkján gyermekbetegségekkel küzd, de szép reményű vállalkozás a Belgrád rakparton.

Heimann Zoltán érdekes ember. 1999-ben a Borbarát magazin szerzője szinte mentegetőzött, amikor a "Fenegyerekek" sorozatban interjút készítettek Vele, holott, akkor Őt már jó ideje a szekszárdi "hatokhoz" sorolták. (Mellette még Vesztergombi, Takler, Vida, Dúzsi és Sárosdi szerepelt a csapatban, időközben Sárosdi leszakadt az élmezőnytől a második vonal pedig szép lassan trónkövetelő lett, de erről majd máskor.) Az eltelt több mint tíz esztendő alatt Heimann Zoltán sikerrel stabilizálta élvonalbeli pozícióját mind a borivó közönség, mind pedig a szakma szemében. S most íme: borvendéglőt nyit a Gellért heggyel szemben, mely hangulatos, barátságos, laza, és legalábbis hétvégén este csurig telik.

A Fuchsli lényegében borozó: van két remek házi bora, mellette pedig a teljes Heimann paletta iható-kóstolható baráti áron, a polci ár bő másfélszereséért. Lehetne bölcsködni, hogy a saját borát adhatná a borász akár szaküzleti áron is, vagy kicsivel afelett, de ismerve a vendéglősöket sújtó megannyi adót, járulékot stb., nincs okunk morgásra. Egyébként a Víg Kalmár vendéglő tulajdonosa szedte szépen rendbe ezeket az étlapján, amikor felsorolta, hogy hányféle elvonást tartalmaznak az ételárak az ÁFÁ-n kívül - a felsorolásnak ott a helye Jásdi Istvánörökbecsű írása mellett, mely felsorolja, hogy mi mindent tartalmaz egy palack magyar bor a töméntelen számú engedélytől kezdve az ismét csak megszámlálhatatlan bevallásokig. A Fuchsliban a borok mellé elfogadható, de még minőségben jócskán fejleszthető egyszerű ételeket adnak, a napi ajánlat mellett van egy jól átlátható szerény étlap, sok borkorcsolyával és népszerű borkísérő fogásokkal. A szódát vastagfalú, nosztalgiát ébresztő üvegben teszik a vendég asztalára, nem kancsóban, aki sörözni akar borozóban, az kap házi sört, s ha netán pálinkázni szeretne valaki, az sem kell mélyen az zsebébe nyúljon, 300 Ft-ért már megkaphatja a két centet a agárdiak alapjáratú nedűiből.

De az apropója ennek a kis szösszenetnek mégis a Ház fehérbora avagy ahogy az itallap rögzíti, a "Boromissza fehér", amit 160 ft-ért mérnek ki decire, s amire az ember kóstolás után csettint s azt mondja: na, ez igen! Minden tisztelettel a könnyed, reduktív fröccsborok iránt leszögezem: hát, ez nem olyan. Szépen strukturált, tömör, komplex "nagy" fehérbor. Jó hordókezelés, elegancia. Ilyet ártól függetlenül is öröm a pohárban tartani és lassan élvezni. Hát még egy olyan jelképes áron, hogy az ember legszívesebben hazavinne belőle vendéglői díjszabás mellett egy literrel. Mint pincérünktől megtudtuk, ez a Kerkaborum Furmint és a Viogner házasítása. Ja, így már más. E két borhoz volt már szerencsénk, külön-külön is fenségesek voltak, nem véletlen, hogy összeházasítva sem okoznak csalódást. Reméljük, hogy mire ez a post megjelenik, már megoldották azt a technológiai problémát, ami miatt mi melegen (értsd: 20 fok feletti hőmérsékleten) kaptuk e csodás nedűt. Minden esetre melegen is maradandó élményt nyújtott.

Dorozsmai Endre