Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Onyx és a csillag

Nézzük először a Michelin-csillagokat, melyek körül igen sok a vita, mióta a gasztronómiai szakmán belül a gumigyár étteremkalauza által megteremtett érték-skála egyfajta etalonként kezdett működni. Volt, aki "visszaadta" a csillagokat, mert idegesítette a megtartásukkal való stressz, volt, aki kétségbe vonta a tesztelők elfogulatlanságát, van, aki a vendégre hivatkozva mellékesnek tartja eleve a csillagokért való küzdelmet.


0 Tovább

Keressük a magyar bort

Érdekes lenne egy alapos közvéleménykutatást készíteni arról, hogy a borszakmán belül ki mit tart magyar bornak. Magyar bor-e a külföldi tőkével Magyarországon működő nagyobb cégek produktuma? Hát a magyar tőkével, magyar felségterületen készített technológiai tömegbor, amely semmi nem mond el a termőtájról, kizárólag a fajtáról, de még inkább a fajtaélesztőről és a komputerizált gyártási folyamatról szól? Magyar bor-e a hajdani, ezer évig Magyarországhoz tartozó területeken, a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, Őrvidéken magyar emberek által elkészített nemes nedű? Hát a magyar hagyományoknak megfelelően az említett területeken a többségi nemzet tagjai által készített bor?

0 Tovább

Lehetőségek és esélyek

A Világörökségről szervezett konferenciát a Tokaji Borbarátnők Társasága "Lehetőségek és esélyek" címmel. A tanácskozás a világörökségi cím térségfejlesztésre gyakorolt hatását vizsgálta. Nem csak összefoglalta a jelenlegi helyzetet, de jó híreket és ötleteket is kaptunk. A borvidéken az utóbbi néhány évben komoly szellemi potenciál koncentrálódott, amely jogos várakozásokkal tölti el a helyi civileket.

0 Tovább

Siralmas a bormarketingünk

Sok támogató levelet kaptam a hőzöngő borász bejegyzésre. A bormarketing-téma messze vezet, és közérdeklődésre tart számot, ezért foglalkozunk vele. Közöljük Marczingós Zoltán levelét, a címre kattintva olvasható.

0 Tovább

Hőzöngő borász

A Bormarketing Bizottság ülésén az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója, Simon Péter azt mondta, hogy a moszkvai Prodexpo kiállításon volt egy hőzöngő borász (én), akinek nem tetszett a stand minősége és látogatottsága. Majd hozzátette, hogy nem kell mennem az AMC által szervezett kiállításokra, nem tartanak rá igényt. Ez aztán a megoldás...

0 Tovább

Megvan a második Michelin-csillag

Megvan a második magyar Michelin-csillag. Az Onyx utóbbi négy borvacsoráján kivétel nélkül szerepelt tokaji borász, ami talán azt is jelzi, hogy jó úton járunk, hamarosan elérhetjük a méltó helyünket a világ kulináris- és bortérképén egyaránt.

0 Tovább

Hétvégén lesz a VinCE

A magyar borrajongó naplójában vannak a piros betűs állami, családi, valamint vallási ünnepek mellett kézzel vastagon bekarikázott, kiemelt dátumok, melyekhez igazítunk kirándulást, nyaralást, születésnap-ünneplést, egyebeket. Mondjuk úgy, hogy ezek a már-már kötelezően abszolválandó, nem ritkán többsíkú próbatételnek is beillő mega-kóstolók, amikor az átlagfizetésből élő ember is megkóstolhatja az egyébként szinte hozzáférhetetlen árú nemes nedűk tucatjait. (A több síkú próbatétel alatt azt értem hogy egyrészt ki kell bírni, hogy a legjobb borból is csak annyit juttassunk a szervezetbe, amennyi az ítéletalkotáshoz feltétlenül kell, másrészt még így is annyit kóstol az ember 6-8 óra alatt, hogy egy szép eufemizmussal élve "elfárad" a végére. Nemcsak organo-leptikailag.)

0 Tovább

Bor is jár a virág mellé

Tegnap jártam egy virágboltban, ahol bort is árulnak. Méghozzá jó borokat, szakszerű tanácsadás mellett. Elgondolkodtatott a dolog, és örültem ennek a természetes párosításnak, főleg így nőnapkor.

Forrás: de

0 Tovább

Furmint vagy Olaszrizling

Nem feltétlenül szükséges, hogy az ember minden kérdésre csípőből tudjon válaszolni s hogy az élet minden területén rendet tegyen, toplistákat állítson fel, rangsoroljon műalkotásnak is beillő megvalósításokat vagy a természetnek különböző csodáit. Ezzel együtt jó érzés, ha tudunk válaszolni, amikor egyik-másik barátunk rákérdez, hogy ki a kedvenc borászod, mi a kedvenc borod, mi a kedvenc borvidéked vagy borfajtád, s netán a választ meg is tudjuk indokolni.

Forrás: de

0 Tovább

Tokajt ünneplik a lengyelek

A zuhanyhíradóban azt hallottam tegnap este, hogy a lengyel EU-elnökség alatt magyar bort fognak felszolgálni a lengyel testvérek. Jó hír ez, főleg mivel van is saját magyar boruk, a szamorodni. Mivel ők voltak a fő piac, tiszteletükre lengyel nevet kapott ez a borkülönlegesség, ami magyarul egyszerűen annyit jelent: "ahogy termett". Szeretnek is ők minket, télen többször voltam Varsóban, és folyamatosan meglepődtem, mennyire jól ismerik és hogy szeretik a magyar borokat arrafelé. Pedig jót csak ritkán kapnak...

Forrás: de

0 Tovább

Csillag születik

Mit veszít az értékéből egy találó megfogalmazás, ha közhelyesítik? Óhatatlanul is felvetődik az emberben e kérdés, midőn leírja sokadikként az egri bikavér fehér testvérének neve kapcsán az első asszociációt: Csillag születik. A cím az összes áthallásával annyira találó, hogy egyszerűen minden molekulám tiltakozik az ellen, hogy lemondjak róla pusztán azért, mert a névadás kapcsán ezt már mások is elmondták, leírták.

Forrás: de

0 Tovább

Trónkövetelők

Megkockáztatható, hogy a borszerető és a bor iránt mélyebben érdeklődő emberek, ha magyar vörösborról van szó, akkor legnagyobb számban Szekszárdra asszociálnak.

Forrás: de

0 Tovább

borbandi

blogavatar

Borról mindent, a tudásszomj csillapítására. A termelő és a fogyasztó szempontjából egyaránt.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek