borbandi

A francia konyha három titka a népszerű bon mot szerint "vaj, vaj és még több vaj". Így állunk Erdélyben Balla Gézával is: amikor a címbeli szép mondatot igazolni kell komoly minőséget képviselő, palackos, forgalmi borokkal, akkor az első három helyen Balla Géza nevét említik általában. Ő szinte egyedül képviseli a középbirtokosnak mondható borászok magyarországi ideáltípusát. Értsd: akkora birtoka van, hogy azt családilag már rég nem lehet megművelni, de nem nagyobb annál, mint amit egy embernek át lehet tekinteni.

Örömteli jelenség volt a kétezres évek elején, amikor ún. borvendéglők nyitottak egyre-másra a székesfővárosban. Borlabor, Borbíróság, majd a Maligán, hogy most a tiszavirág-életű borbárocskákat ne említsem. (A Maligán az első sikeres évek után botladozni kezdett, bezárt, újranyitott, most megint kitárta kapuit, kívánjunk neki sok sikert, mert megérdemli.) E helyek palettáját színesítik a borászok által névvel vállalt vendéglők, a Bock, a Ráspi s legújabban a borász sillerjének fantázianevét idéző Fuchsli, mely egyelőre a gasztronómia síkján gyermekbetegségekkel küzd, de szép reményű vállalkozás a Belgrád rakparton.

Jobbkor nem is jöhetett volna. Sárban szerettem volna kipróbálni, pont akkor, amikor adták. Sok helyre nem mertem felmenni vele, más autójával nem vagyok én olyan. Okos ember a holnapra is gondol: ha szétrúgom az utat, szegény transporter dolga lesz nehezebb. A határokat azért megnéztük, és igazolódott: az utat még a jó terepjáró sem helyettesíti. Ismerkedni azért jó volt, örülök, hogy van ilyen.

Préselek most is éppen, már másfél hónapja. Mikor járna le a buszon a vizsga, ha nem ilyenkor. Tegnap fel is kerekedtem, hogy elintézzem a dolgot. Sokféle papírt kértek, ellenőrzés is volt. A bürokrácia fékevesztetten tombol, bölcs ember pedig tudja milyen helyzetben kell távozni. Vizsga nincs, keserűség van. Dolgozom, préselek. Továbbá örülök, hogy ilyen jól sikerült a hivatalnokok megfékezése.

Néhány hete a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület megrendezte a szokásos szüreti napokat. Idén azonban nagy újítást eszeltünk ki, és a kóstolóprogramok mellett a közönség legnagyobb meglepetésére és megelégedésére táncra perdültek a borászok. A borászfocin összeszedett térdsérülésem miatt én sajnos nem tudtam részt venni rajta, de szerencsére Árvay János írt egy kerek beszámolót a korszakalkotó eseményről.

Megvan az 5 jelölt az Év Bortermelője 2010 címre. A jelöltek közül négy közismert, hárman a Pannon Bormíves céh tagjai. Áts Károlyt is a csúcsborászok közé soroljuk, az általa jegyzett Royal Tokaj borok nagyban emelik az országimázst. A sajtóanyag azonban szerepelteti a jelöltek közt Gálné Dignisz Évát a Kiskunsági borvidékről, akiről én még sosem hallottam, és ez a kommüniké szerint súlyos mulasztás. Tájékozatlanságomat enyhítendő telefonálgattam kicsit, és már értem is. Kellett egy jelölt a nagyok (a.k.a. tömegtermelők, vagy nevezzük ahogy akarjuk) részéről is, a kompromisszum kedvéért, mert jól tudjuk: "csak békesség legyen"...

A borok és ételek harmonizálásáról az utóbbi tíz esztendőben egyre több szó esik, de a jelek szerint nem elég. Azt már sokan betéve tudják, hogy "fehér húshoz fehér bort, vörös húshoz vörös bort iszunk", s így nagyjából azzal a képpel maradnak, hogy gasztronómiailag a fehér borok és a vörösök azonos, de legalábbis hasonló súlyt képviselnek. Miközben a valóság az, hogy a fehérborok sokkal több étel méltó "elkísérésére" alkalmasak, mint a vörösborok.

Mindenkinek megvan a maga preferált borstílusa, s ezzel szoros összefüggésben megvannak a maga személyes kedvencei a borászok között. Akkor is így van ez, ha a kedvencek mellett minden más irányzatot respektálunk és fogyasztunk is rendszeresen. E sorok írója örömmel és rendszeresen kóstolgatja a mustsűrítménnyel édesített technológiai félédes borokon kívül a Pannon táj valamennyi nemes nedűjét, de legközelebb hozzá a minerális, érett "nagy" fehérborok állnak. S persze azok a borászok, akik ezen a vonalon maradandót alkottak: a somlói, badacsonyi, tokaji nagyok (ők igen sokan vannak, nem sorolnám fel név szerint), Egerből Kaló Imre, Lőrincz György és Demeter Csaba, Zalából Bussay László, az etyeki borvidékről Szentesi József. Akit viszont kiemelnék az a magyar fehérborkészítés doyenje, Dr. Tóth Sándor. Úgy vélem, ha van magyar borászat, melyet legkevésbé kezel értékén, valós teljesítményén a kereskedelem, a borsajtó, a borivó közönség és a gasztronómia, akkor a Tóth Sándor által vezetett Scheller birtok az.

Most fejeztem be a mai szüret után az utolsó vödrök és ládák mosását. Mindenem átázott, reggel óta sokadszor, de tisztaság van. A ládamosás az a munka, amikor az embernek van ideje gondolkodni, és nekem ilyenkor gyakran jár a fejemben a vízdíj. Most bekapcsoltam a gépet, és egy érdekes levelet találtam, amely a National Geographic felmérésére alapoz, és arról számol be, hogy mi magyarok fizetünk legtöbbet a vízért.