borbandi

Téves ez a szemlélet. A szabályozást már nem lehet tovább szigorítani, az adminisztráció már így is betarthatatlan, ezt a helyzetet tovább rontani véleményem szerint hibás gondolat. A kádár-rendszer arra épült, hogy a lehetetlen szabályok miatt mindenki kiskapuk keresésével volt kénytelen tölteni az idejét, közben vajas lett a feje, és aki kinyitotta a száját, azaz napra ment, azt rögtön el is lehetett kaszálni. A rendszerváltás óta ez a helyzet mit sem változott, egy adóbevalláshoz könyvelő, a bor négy szinten történő nyilvántartásához pedig jövedéki ügyintéző, hegyközségi szakértő, könyvelő és vámos konzíliumát kell összehívni. Végül mégsem lesz jó, ergo mindenkit meg lehet büntetni.

Az adóbevallás állítólag rá fog férni egy söralátétre, a bor kereskedelmét azonban még zárjeggyel is komplikálnák. Jelenleg is használunk borkísérő okmányt, szállítólevelet, számlát. Naponta fél-egy órát töltök csak az úti okmányok kitöltésével. Emellett ott a pincekönyv, a származási bizonyítvány, a forgalomba hozatali engedély, a könyvelés. Szinte minden borászatnak van jövedéki ügyintézője, annyi a feladat, hogy nem tudunk többen egy szakértőt foglalkoztatni. A nagyobbaknál sokszor egy egész irodányi adminisztrátort látok, mégis rendszeresen megbüntetik őket. Az ő fizetésüket pedig földművesekre kellene költeni, hogy jobb legyen a szőlő minősége, a papírmunka helyett pedig a boraimmal kellene foglalkoznom, mert azok boldogabbá teszik az embereket, és Magyarország hírét öregbítik. Számoljunk le végre azzal a gyakorlattal, hogy betarthatatlan szabályokkal terheljük a szőlőtermelőket, mert külföldi versenytársaikkal szemben így hátrányban vannak, és tönkre fognak menni.

Most akkor leírom én, ha más még nem szólt volna. A borászok azt szeretnék, ha a bor kikerülne a jövedéki körből. Az adórendszerben pontosan nyomon lehet követni az áfa megfizetését, pont úgy, mint a táskarádió esetén. Ehhez nem kell jövedéki terméknek lennie. A kulcsa nulla, azaz a vámosnak is csak felesleges munkát ad, bevétel nélkül, számukra is csak nyűg ez. A hamisítókat el kell kapni, de ez nem jövedéki kérdés, az én értékrendem szerint nem is papírfüggő. Itt jegyzem meg, hogy változik a világ, bort már nem pancsol senki cukorcefréből, az olasz bor olcsóbb. A becsületes földművelő emberekre azonban nem lehet négyszeres felesleges, értelmetlen és kibogozhatatlan papírmunkát róni, mert létbizonytalanságba taszítjuk, és elvonjuk őt a termeléstől, amiből az adóbevétel származik. Őszintén remélem, hogy a kutyaugatás végre elhallatszik az égig, és az új, összevont adóhatóság haladó gondolkodással működőképes rendszert tud majd létrehozni.

Demeter Endre

Iktatószám: 5228476806       Tárgy: Borászat ellenőrzése

F E L J E G Y Z É S

Dr. Vida Ildikó Kormánybiztos Asszony részére

Tisztelt Elnök Asszony !

A hozzám érkezett információk, valamint szakmai konzultációk alapján a jövedéki bevételek mellett fontos vizsgálni az ÁFA elkerülések lehetőségeit annak érdekében, hogy a költség-vetés forrásoldalát minél nagyobb biztonsággal tudjuk biztosítani.

Helyzetértékelés

Az utóbbi 3-4 évben olyan mértékű volt az elkeseredés a szőlőtermelők körében, hogy az évente meghirdetett támogatott szőlőkivágási kvótát 2-3 szoros túljelentkezés jellemzi. Egyre többen hagyják abba a termelést. Jelenleg mintegy 60 000 ha-on termelnek szőlőt, néhány éve még ez 93 000 ha volt, de adottságaink alapján 220 000 ha első osztályú szőlő termőhelyet tartunk nyilván. A lecsökkent termőfelületről az utóbbi években mintegy 3,2 millió hektoliter (hl) bolt állítottunk elő, ez éppen csak fedezni tudja a magyar borfogyasztási igényt.  A problémák nem a sztárborászatok forgalmát zavarja, hanem a döntő mértékben asztali, vagy tájbort előállítok körét, akik a nemtelen küzdelemben egyre alacsonyabb áron szeretnének szőlőt vásárolni - ez viszont tönkreteszi a szőlőtermelőt.

A probléma igazi oka a jelentős számla nélküli forgalmazás

A számla nélküli borok egy része valódi bor, másik része hamisítvány. A 2009-es hegyközségi adatok szerint a származási bizonylatok alapján összesen 3,2 millió hl bor került a pincékbe (ez reális adat). Ennek ellenére csak 1,7 millió hl bor mennyiség után tudta csak a hatóság kivetni a bor forgalomba hozatali járulékát, azaz csak ennyi bor került számla alapján forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a bor 47 %-a számla nélkül jut el a fogyasztóhoz! A kereskedők döntő része azt mondja a beszállítónak, ha nem tud az átadott mennyiségből legalább 40 %-ot számla nélkül adni, akkor a továbbiakban nincs üzlet, mert más beszállítók tudnak ilyen kérést teljesíteni. Gyakorlatilag ezek után nincs olyan beszállító, aki akár kényszerből, de ne szállítana számla nélkül.
Hogyan lesz számla nélküli bor?

1. Cukorcefréből erjesztett hamis bor (hát ezt sajnos régóta ismerjük). Sajnálatos módon ennek a terméknek az előállítását nem csak a klasszikus ismeretlen borhamisítók végzik, hanem esetleges előállításához információk szerint hozzájárul az is, hogy egyes borászatok tulajdonosai egyszerre rendelkeznek szőlőbor készítési engedéllyel és gyümölcsbor készítési engedéllyel. A gyümölcsbor készítéshez a jogszabályok alapján minden olyan segédanyag felhasználható, amely a szőlőbor előállításnál tilos (cukor, íz- és színanyagok, extrakt javító adalékok, savak, stb.) hiszen ezek a segédanyagok biztosítják a hamisítás alapanyagát. Az engedélyezett technológiával előállított gyümölcsbor döntő mértékét exportálják. (Jó lenne egy kimutatást kérni, hogy az engedéllyel előállított gyümölcsborok hány százaléka kerül exportra!) Magyar piacon gyakorlatilag gyümölcsbort nem lehet látni, erre egyáltalán nincs is fogyasztói kereslet. A vélelmezett probléma az, hogy valójában álexport történik a gyümölcsbor esetében (lásd 3-as pont.) A hatóság úgy érzékeli az export adatok alapján, hogy a bor elhagyta az országot, valójában azonban nem, hanem a szőlőbor hamisításhoz használják fel a gyümölcsbor alapanyagokat, vagy magát a gyümölcsbort.

2. Olasz tartálykocsis import bor. Egy szállítókamion egy szállítólevéllel kétszer (manapság már háromszor) fordul. Így nettó áron, számla nélkül Olaszországban nagyobb termelői támogatás útján előállított bort tud forgalomba hozni, rendszerint magyar borként. (Az utóbbi időben a fogyasztók elkezdték keresni a magyar bort, így sokszor valódi számlás import bor is magyarként hoznak forgalomba - persze ez is tilos.) 2008-as adat, hogy az olasz hatóságoknál mintegy 460 ezer hl export bort mutatnak ki Magyarország irányába, a magyar hatóság viszont csak mintegy 260 ezer hl-t lát Olaszországból beérkezettnek! A hiány 200 ezer hl!

3. Alexport következtében is rendelkezésre áll a nettó árú, számla nélküli bor. Az történik, hogy a borászat papíron exportál egy EU-s országba, a szabályok szerint minden magyar adótól mentesen, - azaz nettó áron. Fő cél ország napjainkban Szlovákia és Románia. Jobb esetben a kamion elhagyja az országot, majd visszajön a teljes tartalommal, de manapság már csak a papírok mozognak, az áru marad idehaza az országon belül. Elvileg ez a bor már nincs is Magyarországon, így nettó áron, számla nélkül forgalomba hozható.

4. Szoftver trükk. Ez nem csak a borászatban, hanem az összes jövedéki termékesnél használható. Tudni kell, hogy ma minden vállalkozás alkalmazhat olyan magáncégek által írt jövedéki szoftvert a könyveléshez-forgalmazáshoz, amelyet a VPOP illetékes osztálya ellenőrzött és engedélyezett használatra. Ha a vállalkozás az napi áruforgalmazásánál nem volt telepi, vagy szállítmányozási útvonalon ellenőrzés, akkor estére a szoftvert író cég segítségével visszaállítják a reggeli forgalom szintjére az adatbázisokat, vagy épp olyan szintre, ami a vállalkozásnak az igénye (mivel a szoftver forráskódja a szoftveríró cégnek rendelkezésre áll, azt csinál az adatbázissal, amit akar.) Így a napi forgalom egy jelentős részét számla nélkül forgalmazza, persze ehhez kell a vevő partner beleegyezése is, de hát ez nem szokott akadály lenni, ő is nyer az üzleten.  

Megoldási javaslatok:

1. Az olasz import esetében csak szándék kérdése a folyamat leállítása, számtalan ponton be lehetne avatkozni (olasz hatóságokkal szoros kapcsolatfelvétel, szállítójárművek ellenőrzése, - ezt az elmúlt hetekben megkezdte a másodlagos élelmiszer vizsgálat kiterjesztésével az MGSZH, de ők csak borparamétereket vizsgálnak.) 

2. Az álexportnál a nagy tételben exportálókat lehetne tételesen ellenőrizni, a másik országok társhatóságaitól viszont meg lehetne kérdezni, hogy ott betárolták-e a terméket.

3. Jövedéki szoftver esetében meg kellene tiltani a magáncégek által gyártott szoftverek használatát. A VPOP-nak (vagy az általa megbízott cégnek) kellene írni egy programot és azt ingyen közreadni mindenkinek (természetesen a legnagyobb kincset, a forráskódot a legszigorúbban őrizni kellene a felhasználók elől.)

4. Egyesek szerint a zárjegy bevezetése nélkül nem lesz rend a piacon. Ezt sok borász támogatná, de a "sztárborászok" nem. Ehhez tudni kell, hogy a sztárborászatok jelentős része nem nagy mennyiséget, hanem kisebb, sokszor 1000 hl/év alatti mennyiséget forgalmaz, viszont magas áron, palackos formában. (Néhány nagy alföldi borászat 1000 hl/hét (!) mennyiséget forgalmaz!) A sztárborászatok értékesítésének egy igen jelentős része közvetlenül a saját borüzletében (az ország több pontján), a saját panziójában, vendéglátó helységében kerül a fogyasztóhoz, közvetlen fogyasztásra. A hírek szerint az 1000-8000 Ft/palack eladási áron kipoharazott terméket a könyvelésbe   500 Ft/l értéken vezetik be. Zárjegy esetében ez a művelet nem lehetséges.

5. Cukor és származékainak az olaszokhoz hasonló forgalmazási szabályainak bevezetése. Javaslatom lényege, hogy a cukor legyen ellenőrzött termék (nem jövedéki!) forgalmazási nyomon követéssel. A kiskereskedelemben ne lehessen 1 kg-osnál nagyobb kiszerelésben forgalmazni. Nagyobb kiszerelésben csak az erre a tevékenységre engedélyt kapott nagyker forgalmazhat. Aki nagyobb mennyiségű cukor felhasználására jogosult (méhész, cukrász, borászat bizonyos évjáratok esetén, stb...) az bejelentkezik a VPOP-hez (aki a jogosultságot megvizsgálja). Ha jogos a vállalkozás tevékenységi köre alapján a cukorfelhasználás kap egy adatait tartalmazó mágneskártyát. Minden nagykerben kell lennie egy leolvasó terminálnak, mert vásárlást kezdeményezni a mágneskártya lehúzásával lehet, ahova is rögzítik a vásárolt mennyiséget. Az adat azonnal jelentkezik a VPOP-nál (ahol látszik a vásárló összes adata), akik kockázatelemzéssel dönthetik el, hogy kit ellenőriznek a cukor felhasználása tekintetében. A javasolt rendszer nem csak a cukorcefre alapú jövedéki hamisítványok (bor, szesz) ellen lenne hatásos, hanem minden cukrot tartalmazó terméket (pl. péktermékek, cukrásztermékek, édességek, desszertek stb.) bekényszerít az ÁFÁ-s (számlás) termékek körébe. Véleményem szerint ugrásszerű ÁFA bevételek generálódnának! 

Tisztel Kormánybiztos Asszony !

A fenti javaslatok megfontolását kérem

      tisztelettel:

         Arnold Mihály
          Integrációs Bizottság elnöke

Kevés olyan borkedvelő van Magyarországon, akinek be kellene mutatnom Rohály doktort. Én azok közé tartozom, akik gyermekkoruk óta ismerik a joviális, mindig elegáns külsejű és modorú úriembert, a gentleman egyik hazai megtestesülését. Rohály doktor először fogorvos volt, közben bortermelőként és autóversenyzőként is kipróbálta magát. Megismerkedésünkkor már túl volt ezen ifjúkori hóbortokon, ám az ilyen tapasztalatok egy urat polihisztorrá, a társalgás művészévé alakítanak, én már így találkoztam vele. Ha valaki mégsem ismerné: röviden összefoglalva ő volt az, aki feleségével, dr. Mészáros Gabriellával együtt sokat tett a magyar borkultúra újrateremtéséért a rendszerváltás után, nevesül kialakította a borászati- és borértői szaknyelvet, és a világszínvonalú borismereti oktatást.

Érdekes dolog egy állami kitüntetés. Pontosan sosem értettem, hogy miért vágynak rá, miért adják, és egyáltalán miért is jó az. Most talán közelebb kerültem a megértéséhez. A fenti szavak ugyanis nem túlzások, Rohály Gábornak mindannyian hálával tartozunk két évtizedes tevékenységéért, és valóban nehéz lenne nélküle egzaktul leírni egy bort modern magyar nyelven, nemzetközi sztenderdek mentén.

A sommelier oktatást 1992-ben kezdte el az 1986-ban alapított Hét Borbírák Rendje keretében. Az asztaltársaság néhány év múlva Borkollégium lett, és borismereti tanfolyamaikon 2006 óta a brit WSET (Wine and Spirit Educarion Trust, London)  akkreditációja alapján három szinten oktatják a borfelhasználói ismereteket. A patinás londoni indtézettel régi a kapcsolat, korábban ott végzett, majd tanárként hat ország diákjait képezte. Pályáját az Internationaler Weinakademiker H.C titulussal fejezte be.

A Borkalauz című kiadvány is a Rohály házaspár nevéhez fűződik. 1995 óta évente jelenik meg a magyar minőségi bortermelés fontos enciklikája, több alkalommal angol és német nyelven is. Három tankönyv értékű könyvet is készített a hozzájuk köthető Akó Kiadó. Részt vett a J.Robinson szerkesztette Oxford Companion to Wine magyar fejezetének kimunkálásában.

Az elismeréshez gratulálunk, és még számos szép évet és évjáratot kívánunk!

Demeter Endre

Egy palack bor kibontására számos megoldás létezik, most csak a kevésbé kreatív, civilizált megoldásokat venném sorra. Minden háztartásban van erre alkalmas, vagy annak gondolt eszköz, ám korántsem biztos, hogy minden palackot ki lehet nyitni vele. A dolognak két kulcsa van. Az egyik a spirál, amely a szerkezet lelke, és a mozgató mechanika, ami annak mozgását segíti.

A spirál alakja, hossza és anyaga a legfontosabb szempont. A dugóba fúródó szárnak szemből nézve spirált kell alkotnia. A csavar alakú tengely ennél silányabb megoldás, és nem kapaszkodik eléggé a dugóba, viszont túl nagy roncsolást végez annak szerkezetében. Ha egyáltalán ki tudja nyitni a palackot, akkor is rengeteg dugómorzsát juttat az italba. A dugóba való könnyebb haladás érdekében az igényesebb gyártók teflonszerű bevonattal látják el a spirált, amit vásárláskor a matt fekete színről könnyedén azonosíthatunk. Tehát ebben az esetben a csillogás nem számít előnynek. A hossz is fontos szempont, hiszen az érlelésre szánt értékes borokat 45, esetleg 49 milliméter hosszú dugóval zárják le. Az általános háztartási dugóhúzók számára ez megoldhatatlan feladatot, gazdájuknak pedig adott esetben a pillanat szépségét is leromboló kínos küszködést jelent.

A mechanika segít megsokszorozni kezünk erejét húzás közben. Létezik ugyan a legegyszerűbb megoldás, az egyszerű nyeles dugóhúzó, sőt a két pengével ellátott fogantyú is, ezek azonban nehézkesek és igen nagy erőt igényelnek. A pincérek dugóhúzója, a dreko egy szár segítségével könnyíti a nyitás kritikus másodperceit. Ennek csuklós, két lépcsős húzást lehetővé tevő változatai jelentik a legmegbízhatóbb és legjobb megoldást. Egyszerűségükben és kiforrottságukban rejlik erejük: igen strapabírók.

Vannak különböző lehúzós, csavarós, befogós és más mechanikával ellátott változatok is. Ezek első ránézésre csábítónak tűnnek, mivel kisebb erőkifejtést igényelnek, ám a hosszú évek alatt kibontott sok ezer palack tapasztalata alapján kijelenthetem, ezek kivétel nélkül nagyon hamar eltörnek a konstrukció valamelyik gyenge pontján.

Nyilván van kedvenc márkám, típusom. Pont az, amelyiket szinte minden sommelier és borász használ. A tornacipőkkel ellentétben azonban ennek vannak tökéletes, az eredetivel megszólalásig megegyező utángyártott változatai is. Ár-érték arányban ezek tökéletesek, de az eredeti is csak Magyarországon kerül sokba, nyugaton még belvárosi elegáns borboltban is megvásárolható 3 euróért. Erről jut eszembe: a dugóhúzóra vigyázni kell. Itthon és külföldön egyaránt. Évente átlagosan 10 bontóm tűnik el, és még az sem számít, hogy bele van karcolva a nevem vagy monogramom. Szerintem ez meglehetősen udvariatlan dolog, hiszen munkaeszköz, ráadásul olyan tárgy, amely mindig velem van, és ennek következtében valamelyest kötődik hozzám. Mivel minden vallás azt tanítja, hogy ne szeressünk tárgyakat, talán hálás is lehetnék azoknak, akik az elmúlt másfél évtizedben megloptak és ezzel fejlesztették a jellememet, de még a buddhista szerzeteseknek is lehet egy borotvájuk.

Demeter Endre

Hetek óta járjuk a szőlőket, figyeljük az érés alakulását. Jó bort ugyanis csak érett szőlőből lehet szűrni, a cukrozás számomra elképzelhetetlen. Így csak egy dolgot tehettünk: vártunk feszülten. Két hete már annyira be voltunk sózva a cimborákkal, hogy mikor egy barátom éretlenebb szőlőt, pezsgőalapanyagot szedett, átmentünk segíteni neki préselni.

Nem szeretnénk túlzottan befolyásolni a Természetet, igyekszünk mindig olyan borokat készíteni, amelyek az évjárat sajátosságainak megfelelnek. De az ember ésszel él. A kialakult termékspektrumban helyet kell találni az alapanyagnak, tehát csak akkor szedünk, ha annak értelme és helye is van. Ha nem így tennénk, akkor könnyen előfordulhatna, hogy a végén azon kellene gondolkodni, hogy hogyan házasítsuk vagy sózzuk el a kész bort, ami számunkra nem megfelelő.

Kétféle szőlőt szedünk: érett és egészséges fürtöket gyöngyözőbornak, és nagy részben aszús szőlőt szamorodni vagy késői szüretelésű borok alapanyagának. Száraz borokat idén valószínűleg nem készítünk, hacsak nem tart ki a száraz és meleg idő még legalább egy-két hétig.

A feldolgozás is kétféle módon történik. A száraz gyöngyözőbor vagy pezsgőalapot gyorsan préseljük ki az illatok megőrzése érdekében. Egész fürtöket teszünk a présbe, de amit esetleg lebogyózunk, azt sem áztatjuk, hanem gyorsan és kíméletesen kipréseljük. Az aszús szemeket viszont midenképpen bogyózzuk azért, hogy a természetes maradékcukor kiázzon az összetöppedt szemből. Az így előkészített alapanyag általában egy nap után kerül be a hagyományos kézi présbe, ahol még vagy fél napig faggatjuk. A kézi prés előnye a kíméletesség, és az, hogy van visszajelzés, pontosan lehet érezni, hogy mennyit húzhat még rajta az ember. Így egészen lassan, szinte tükrös tisztaságú must csorog ki a kasból.

A mustot végül ülepítjük, amely során elválasztjuk a sűrű, nem kívánt részét. A színmust tartályba vagy hordóba kerül, ahol elindul az alkoholos erjedés csodálatos folyamata, és néhány napon belül már murcit, azaz kissé zavaros, szén-dioxidos, erjedő újbort kóstolhatunk.

Demeter Endre

A wachaui borvidék a Duna völgyében fekszik. A folyam két partján terül el, elsősorban a meredekebb és déli kitettségű bal parton. Főként fehérborairól, zöldveltelinijeiről és rizlingjeiről ismert. Készítenek persze vörösborokat is, elsősorban kékfrankost. Boraikat három kategóriába sorolják. A steinfeder az alap, alacsony, maximum 11 százalék alkohollal, korai szürettel. Kissé karakteresebbek, magasabb beltartalommal rendelkeznek a Federspiel besorolású borok. A Smaragd, amely a védett gyíkfajtáról kapta a nevét, a kiemelkedő minőség védjegye. Itt a késői szüretnek és a hosszabb, májusig tartó érlelésnek köszönhetően a természetes koncentrációt, a 12,5 térfogatszázaléknyi alkoholt, a magas értékű területek sajátosságait, és általában a csúcsminőséget tudják kifejezni.

Igyekeztünk megnézni a legfontosabb szőlőterületeket és a kiemelkedő minőségi termelésükkel nevet szerzett borászatokat. A szőlők valóban meredekek. Hálásak lehetnek azonban elődeiknek, akik egyszerűen művelhetővé tették a meredek hegyoldalakat azzal, hogy valószínűleg sok idő alatt és emberfeletti erővel gátakkal tagolt sík teraszokat alakítottak ki. Sok helyütt látható mindössze két soronként két méteres támfal, ami meglepő terepemelkedés, ám a művelés maga sík terepen történik. Ez gyenge és kis gépek használatát is lehetővé teszi. A szőlők - valószínűleg állami vagy uniós pénzen - kitűnő minőségű keskeny utakkal tagoltak, jól megközelíthetők és bejárhatók. Előfordulhat, hogy ezek a pályázati pénzek miatt hivatalosan bicikliutak, de tökéletesen alkalmasak a szőlő le- és a művelőeszközök és permetlé feljuttatására. A művelésmód egységesen alacsony- vagy középmagas kordon, a sorközt takarónövénnyel borítják, vélhetően az erózió miatt. Érdekesnek találtuk, hogy a viszonylag kevés csapadék ellenére a takarónövény és öntözés kettőse mellett döntöttek a helyiek. A művelés takarékos és hatékony volta egyébként az öntözés mellett a gyomirtó kiterjedt (értsd: a területek 80%-a) alkalmazásában is megnyilvánul. Hiába, Európában már nem szeretnek kapálni.

A pincelátogatásokhoz olyan borértőktől kértünk segítséget, akik jól ismerik a vidéket. Ezután megvizsgáltuk az osztrák borkalauzt, és egyéb sajtótermékeket, valamint Hugh Johnson boratlaszát. Ezek meglepően sok azonosságot mutattak. A pincék közötti különbség Johnson szerint minimális, boratlasza szerint ez az a hely, ahol a szövetkezeti bor is jó. Nos azt nem mertük megkóstolni, de úgy tűnt inkább az árak egységesek, a minőségben azért vannak eltérések. Volt bőven felejthető bor, sok helyen nem kértük a másodikat. A szállásadónk szomszédjának bora például annyira savas volt, hogy Barna olyan fejet vágott, mintha gyógyszert nyelt volna le. Amikor már 40 perce ült a pohara mellett, mondtam neki, hogy nem kell ám meginni. Erre azt mondta, hogy ha három eurót fizetett egy deciért, akkor már nem hagyja ott, majd nagy rákészülés után grimaszolva le is húzta.

Érdemes tehát megnézni, hová megyünk borozni. Két nap alatt nyolc pincészetet látogattunk meg rendesen, és még beugrottunk egy-két helyre, ami valamiért érdekesnek tűnt. Nem volt nehéz összeszőni a három forrást, a nagy nevek egyértelműek, és nem annyival drágábbak, mint amennyivel jobbak. A kedvenceink Hirtzberger-ék és Jamek-ék lettek. Gyöngyörű, patinás kóstolóhelységeik, kedves vendégszeretetük és kitűnő, dűlők között szignifikáns karakterkülönbségeket mutató boraik egyértelműen kiemelték őket. F.X. Pichler és a Schmelz család ultramodern techno-borászata érdekes, az Alzinger és Jager pincészet tételei pedig nagyon korrektek, mindegyiket érdemes megnézni. Főleg mivel a vendéglátás példaértékű. A borászatok a világ más részeivel (Burgundia, Mád, stb.) ellentétben nyitottak, látogathatók. Jellemzően a pincében értékesítik boraikat, ezért nagy hangsúly fektetnek a borturizmusra. Ez a szerencsés helyzet az osztrák rendszer következménye, nem véletlen. Az állam ugyanis kötött egy egyezséget a vidékkel. A paraszt fenntartja a hagyományos kultúrát, műveli, rendben tartja a vidéket, sőt ellátja minőségi élelmiszerrel az egész országot. Tehát hasznos. Ezért cserébe az állam úgy döntött, hogy nem nyúzza, nem ellenőrzi lépten-nyomon. Az egyezség tehát: amit otthon adnak el, azt nem nézi senki.

Egy stuttgarti barátom felhívta a figyelmemet, hogy véletlenül se hagyjuk ki a barackpálinkákat, amelyekről szintén nagyon híres ez a vidék. Megkerestük hát a barackosokat, és nehezen bár, de igazi neves főzdét is találtunk. Eleinte kissé hűvös, majdnem kelletlen, de teljesen profi kiszolgálást kaptunk, személyesen a gazdától. Amikor már éppen udvariasan távozni szerettünk volna, elhangzott Barnától egy szakértő vélemény a szőlőalapanyag milyenségéről. Nos, onnan már nem volt visszaút. Mindent meg kellett kóstolni, és végül több órás beszélgetés után jöttünk el alaposan felszerelkezve wachaui pálinkával és baracklekvárral. Előbbi itthon a Gasztro Klub kóstolóján már nem volt annyira komoly formában, a hazai párlatokkal alig állta a versenyt.

Ennek oka az, hogy a kistermelő olcsó, sokszor használt gépeket vásárol. Utóbbira nem lehet pályázni, a kis gépre pedig nem érdemes. A pályázati adatlapok kitöltése ugyanis annyira komplikált, hogy néhány tíz vagy százezer forintos berendezés esetén értelmetlen vesződni vele, és magunkra húzni az ellenőröket. Sokkal egyszerűbb, és pont ugyanott van, ha nem kér számlát a gazda, lealkuszik 5-10 százalékot az árból, és megspórolja a pályázatíró alap- és sikerdíját.

Hetek óta hívogatnak a pályázatíró cégek a kiváló lehetőség miatt. Ugyanazt mondom mindegyiknek, amit eddig is mindig. Tegnap azonban egy minisztériumban dolgozó ismerősöm is lelkendezve hívta fel a figyelmemet a kihagyhatatlan esélyre, úgyhogy  most billentyűzetet ragadtam, és leírom, hátha elhallatszik az égig: a 25-35 százalékos támogatások a zöldbáróknak és a multiknak kedveznek, tehát ha a magyar kisvállalkozók támogatása a cél, akkor másképp kell csinálni.

A mai magyar valóság ugyanis az, hogy a gépkereskedők jellemzően ráteszik a támogatás mértékét az árra. Igen, csúnya dolog, de így megy ez. Szintén csúnya dolog számla nélkül vásárolni, de ez is létezik nálunk a valóságban. Szerintem ugyancsak erkölcstelen pályázatírás címén megkopasztani a lehetőségekkel élni próbáló embereket, de szabad országban élünk. Illetve nem is annyira, mert számos ellenőr kapja a fizetését azért, hogy hosszú éveken át ellenőrizze az ilyen - egyébként utófinanszírozott - támogatások felhasználását töviről hegyire.

A kisvállalkozók, akik a nehezen összerakosgatott pénzükből úgyis megvennék a szükséges berendezéseket így továbbra sem fognak sok oldalas pályázatokat írni. A vállalatóriásoknál pedig ezután is lesznek alkalmazottak erre a célra, és meg fogják valósítani a sokszor látszólag felesleges, soha meg nem térülő, és egyetlen új munkahelyet sem létesítő milliárdos beruházásaikat.

Szerintem érdemes lenne átgondolni a támogatások rendszerét, mert megint nagyon fogunk csodálkozni, hogy miért nem tudjuk lehívni a maximális összeget az Uniótól, miért nem bővülnek a kis- és közepes vállalkozások, és miért nincs több új munkahely.