Ma van a Magyar nyelv Napja, most először. Amikor ezt megtudtam a rádióból, gondolkodóba estem. Jó hogy van napja a csodás nyelvünknek, de a bor szaknyelvét talán művelnünk kellene még, ha már boros nemzet vagyunk.

Borról régóta beszélünk magyarul, ennek ékes bizonyítéka, hogy azon kevesek közé tartozunk, akik nem a latin "vino" valamilyen formájával, hanem saját szóval illetik az istenek italát. Költőink és íróink világhírű műveket alkottak a témában, és boraink - elsősorban a tokaji - híres költőket ihlettek meg. A borleírás, szakértés nyelve a rendszerváltás után szerencsére visszakapaszkodott a megfelelő színvonalra, amiben Rohály Gábornak és Mészáros Gabriellának, a Borkalauz szerzőinek vannak múlhatatlan érdemei, mivel ők voltak, akik a nemzetközi sztenderdekhez igazították a hazai leíró szaknyelvet.

A borászok egymás közt jól megértik egymást. Utazásaim során rengeteg becsületes vidéki földművessel találkoztam, akikkel ugyan egyetlen szót sem beszéltünk közösen egy nyelven sem, mégis a konyhában egy pohár bor mellett, a traktorgarázsban, vagy a szőlőben kézzel-lábbal mutogatva megbeszéltünk mindent, ami fontos az életünkben.

Így van ez itthon is, de az már mégsem egészen természetes, hogy olyan gyakran kell visszakérdezni, vagy kutatni a fejemben, hogy egy másik megyében vajon mit jelenthet egy-egy kifejezés. Mindig sikerül kitalálni, de nincs egységes, precíz szaknyelv, régies kifejezéseket használunk, még azok is, akik egyetemet végeztünk a témában. Nem szeretnék nyelvújítást, de a nyakatekert szó szerinti fordítások, vagy a francia kifejezések alkalmazása mégsem adnak okot az ünneplésre. Jó példa erre, hogy Magyarországon legalább három olyan történelmi borvidék található, ahol a világon megismételhetetlen borok készülnek az egyedi talaj, klíma, szőlőfajták, és az ott élő emberek bortermelési kultúrájának köszönhetően. Mégsincs erre a csodára jobb szavunk, mint a "terroir".

Demeter Endre