Tokaji Borbarátnők Társasága Luca-nap előestéjén rendezte éves budapesti kóstolóját a Vármegye Szalonban. Az eseményt igen nagy érdeklődés övezte. Ez persze nem csoda, hiszen mint Mészáros Gabriella, az est háziasszonya, és a Borkollégium vezetője elmondta, a nők finomságot, egyensúlyt visznek a borba is, így érthető, hogy ennyi szép tokaji kerül ki kezük alól.

Kóstolni sajnos nem tudtam, de szerencsére elég gyakran találkozunk ahhoz, hogy jól ismerjük egymás borait. A héten például Berecz Stephanie adott tanácsokat a hordóban lévő boraimmal kapcsolatban. Sikerült megkóstolni a Tokaj Nobilis új pezsgőjét, amire nagyon vártam már. Ezt is csak azért, mert a hölgyek figyelmesek, és Bárdos Sarolta volt olyan kedves, és hozott nekem a terem túlsó sarkában lévő asztalától egy kortyot, tudván mennyire érdekel.

A vendégek számosan voltak, értették a bort, és nagyon kellemes élményekről számoltak be. Az igazán kellemes hangulatú rendezvény már ünnepi, családias hangulatban telt. Érdekes, hogy a tavalyi Luca-napi jóslatom bevált, tényleg nagyon jó évünk lett.

Demeter Endre