Úgy egyeztünk Endre kollegámmal, hogy mindketten írunk a Borbandi-turnéról, annál is inkább, mert érdekes lehet ugyanaz az esemény két szemszögből. Elvégre az egész blog erre a kettőségre épül: hogy néz ki a borok világa a termelő és a fogyasztó perspektívájából? Persze van a dolognak némi pikantériája is abban az értelemben, hogy nem könnyű olyan hangnemet találni, mely nemcsak tárgyszerű, hanem annak is látszik.

Ha objektívnek akarnék látszani ugyanis, azt csak az objektivitás feladásával tehetném. Kereshetném a kákán a csomót akár a prezentáció, akár a borok vonatkozásában, ez viszont elveim ellen való lenne, főleg, hogy nem lelnék létező csomót. Vállalni kell hát, hogy most jól keresztbe dicsérjük egymást. De hát Isten látja lelkemet, ami alább következik nem PR fogás, nem protokoll-szöveg.

Ha egyszer a kollegámmal együtt töltött napok és kóstolók arról győztek meg, hogy Druszám nemcsak kiváló borok készítője, hanem kiváló eladó is, akkor ezt kell leírnom. A másfél évtizedes, szép fokozatosan barátsággá nemesülő ismeretségünk alatt még nem volt alkalmam egy teljes estét betöltően hallgatni Demeter Endrét. Most ez gyors egymásutánban három ízben is megtörtént, s harmadjára is érdeklődéssel hallgattam, ha úgy tetszik, a kulisszatitkokat. Mert Endre titka, hogy nincs titok. Amit gondol, azt ki is mondja, s az már persze az ő egyéni szerencséje, hogy mindezt nyomdakész szöveg formájában teszi, úgy, hogy órákra le tudja bilincselni a hallgatóságát.

A kóstolókat egy nyers pezsgő nyitotta. A magam részéről csak ilyet innék, ha tehetném. Botránynak tartom, hogy még a „brut” feliratot viselő palackokat is jellemzően likőrözik. A Demetervin pezsgőkísérletei, melyekhez volt már szerencsém korábbi években, szenzációsak, igazi nagy pezsgőélményt nyújtanak. Ebben persze van egy jó adag szubjektivitás is, s az sem lepne meg, ha kiderülne, hogy kellő beavatottság és tapasztalat híján nem tudom megkülönböztetni a jó pezsgőt a nagyon jótól. A jót a rossztól azért nem olyan nehéz. Tény s való, az évi bő ezer borban, amit sikerült megkóstolni az elmúlt több mint tíz év alatt, a pezsgők hányada alacsony, mindössze néhány százalék. De azok a neves pezsgők, melyekhez eddig szerencsém volt (Billecart kóstoló a tavalyi Vincén, Veuve Cliquot, Dom Perignon itt-ott) messze nem győztek meg annyira, mint ez a nyers pezsgő. Vagy azok, amiket még ittam Endrénél, illetve amihez még szerencsém volt ebben a kategóriában magyar földön, például a Czifray versenykurzus eredményhirdetésén.

A pezsgőt követő két Furmint, a Birtok és az Úrágya személyes kedvenceim, mesélni kár róluk, meg kell kóstolni őket. Igazi nagy bor mindkettő. A száraz szamorodni dolgában van némi nézeteltérés közöttünk. Endre nem nagyon akar a témának még egyszer nekifutni, mivel szerinte jobbat ennél nem fog csinálni. Jómagam, ha meg is értem a szempontjait, de nemzetstratégiai érdeknek tartom a száraz szamorodni életben tartását. Az édes borok szépek voltak, érdekes volt dűlőszelektált édes bort kóstolni (Király késői Furmint). A két édes szamorodni között bejött a papírforma, a „nagy bornak” szánt 2008-as, gazdagabb a 2007-esnél, hozza a készítők perfekcionizmusát.

Az Aszú meg? Az maga a csoda. Teljesen megértem Endrét, hogy nem dobja be a kereskedelmi forgalomba: nyereség alig van rajta, kevés is van belőle, arra kell használni, amire ő használja: megkoronázni egy pazar kóstolót.

Dorozsmai Endre