Megkockáztatható, hogy a borszerető és a bor iránt mélyebben érdeklődő emberek, ha magyar vörösborról van szó, akkor legnagyobb számban Szekszárdra asszociálnak.

Forrás: de

A többek által a kétezres évek első felében megfogalmazott "a villányit szeretjük, de a szekszárdit isszuk" tétel, mely elsősorban az ár/érték arányról s megfizethetőségről szólt, ma lassan "szekszárdit iszunk, mert ezt szeretjük"-re változott. (Annál is inkább, hogy árban a szekszárdiak nagyjából beérték a villányiakat.) Félreértés ne legyen, ez nem a szerző opciója, ez egy deskriptív megállapítás. Egyébként sem rajongok azért, hogy a borvidékeket egymás ellen kijátsszuk, minden borvidéknek megvan a maga géniusza, hogy ilyen hamvasbélásan fogalmazzak. Ami viszont alighanem tény, s amit tán még a villányiak is elismernek: a sajátos szekszárdiság megfogalmazásában Szekszárd jár legelöl a vörösbort termő magyar borvidékek között.

Forrás: de

Másik örömteli jelenség Szekszárdon a trónkövető második vonal megjelenése. Merfelsz pince, Szeleshát, Németh János, Borműhely, Prantner, Tüske, Posta pince és végül, de messze nem utolsó sorban Eszterbauer János, aki sorra gyűjti be a rangosabbnál rangosabb hazai és nemzetközi elismeréseket. Borai jól megkomponáltak, mind ami a külcsínt, mind ami a belbecset illeti. Címkéi egy letűnt, ma már idillinek tűnő világot idéznek, amikor az értékek még a helyükön voltak. A borok nevének, címkéinek külön történetük van. No Fiam, Öröm, Tanyamacska, Nagyapám, Mesterünk, Tivald - megannyi kifejező archív fotó és megigéző történet.

Forrás: de

A borsorból valamennyi tétel érdemes lenne ismertetésre, de hadd emeljek ki közülük hármat. A Nagyapám Kadarka, mely értelemszerűen a borász nagyapjának állít emléket, akár iskolateremtőnek is mondható: fajtajelleges, fűszeres és gyümölcsös egyszerre, elegáns, szép színű. Szekszárdi Kadarka "at his best" - mondhatjuk globalista tájszólásban. Remek gasztrobor, klasszikus magyar ételekhez bízvást ajánlható.

Mesterünk 2007 - Már piacon van a 2008-as, de ehhez volt szerencsém legutóbb. Nem túlértékelve a borversenyek jelentőségét kiemelném, hogy ez a bor számtalan elismerés nyert, itthon pannon csúcsbor volt, Brüsszelben, Bordeauxban arany. Remekbe szabott bordeaux-i blend, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot cuveé, sűrű sötét, telt, diszkréten extrakt édes, fekete bogyós gyümölcsök illata-aromája díszíti.

Tivald 2007 - Cabernet Sauvignonból készült prémium bor. Ebből is kinn van már a 2008-as, de a 2007-es frissebb élmény, a minap fejeztünk be egy pár napja kibontott palackot, így az íze még a számban van. Ez a pincészet büszkesége, mely úgyszintén begyűjtött egy sor rangos elismerést. Az előbbihez hasonlóan sűrű szövésű, markáns vörösbor, egy fokkal szikárabb, keményebb. Nehéz a kettő között dönteni, szerencsére nem is muszáj. Jeles alkalmakra fekete gyümölcsös mártásokkal felszolgált vadak mellé ideális társ, de keserűcsokoládé-kísérettel (mondjuk egy magas minőségű és nagy kakaótartalmú keserűcsokodálé szuflé mellé) sem lehet rossz.

Dorozsmai Endre