Mindenkinek megvan a maga preferált borstílusa, s ezzel szoros összefüggésben megvannak a maga személyes kedvencei a borászok között. Akkor is így van ez, ha a kedvencek mellett minden más irányzatot respektálunk és fogyasztunk is rendszeresen. E sorok írója örömmel és rendszeresen kóstolgatja a mustsűrítménnyel édesített technológiai félédes borokon kívül a Pannon táj valamennyi nemes nedűjét, de legközelebb hozzá a minerális, érett "nagy" fehérborok állnak.  S persze azok a borászok, akik ezen a vonalon maradandót alkottak: a somlói, badacsonyi, tokaji nagyok (ők igen sokan vannak, nem sorolnám fel név szerint), Egerből Kaló Imre, Lőrincz György és Demeter Csaba, Zalából Bussay László, az etyeki borvidékről Szentesi József. Akit viszont kiemelnék az a magyar fehérborkészítés doyenje, Dr. Tóth Sándor. Úgy vélem, ha van magyar borászat, melyet legkevésbé kezel értékén, valós teljesítményén a kereskedelem, a borsajtó, a borivó közönség és a gasztronómia, akkor a Tóth Sándor által vezetett Scheller birtok az.



Másfél évtizede ott vannak boraik az élvonalban, egyedi stílusúak, tömörek, komplex struktúrájúak, karakteresek, minerálisak és hihetetlenül időtállók. Jellemző, hogy még mindig a 2003-as tételekkel találkozhatunk a polcokon s az igényes éttermek borlapjain, melyek hét év elteltével sem mutatják az elöregedés legcsekélyebb jelét sem. Ha minden igaz, akkor napjainkban kerül címke a nemrégiben lepalackozott 2006-os évjárat tételeire, melyek méltó utódai lesznek a 2003-asoknak.


Külön kiemelném a Seuzo névre hallgató száraz Főbort, mint igazi borkülönlegességet. Ez 100% kései szüretelésű Zenit, ami szárazra kierjedt a vadélesztők (!) szorgos munkája nyomán. Alkoholja 18 felett, de teljesen belesimult a gazdag beltartalomba, egyáltalán nem lóg ki sem ízben sem illatban. Összesen 22 hektó van belőle, azaz kevesebb, mint 3000 palack találhat majd gazdára. Szerencsés, aki hozzájut.

Dorozsmai Endre